A szakadó eső és a metsző szél ellenére húsz tánccsoport vonult fel a 24 de Septiembre téren, a város központjában – mindenki legnagyobb örömére a „precát”, azaz a prekarnevált sikerrel vette Santa Cruz – írják a helyi újságok.
Az európai szemlélő számára nehezen megfejthető, a „chiquitániai angyalok öröksége” bukolikus allegóriájára felvonuló „comparsák” azaz tánccsoportok sorát idén a 2013-ben győztes „los Fachas” együttes vezette, akik egyébéként a 2014-es ünnepségen a karneváli királynő megkoronázásának privilégiumával is élhetnek majd.
A karneváli szezonban kóros királynő választási-láz telepedik Santa Cruzra. Az karnevál első hölgye mellett, választanak ananász-, banán- és narancskirálynőt, de akad tánc- és énekkirálynő, megkoronázására kerül a dzsungel királynője, minden apró luxus- és nyomornegyed is koronáz, sőt még a dobozos tej-királynőjét is sikerült megválasztani a tavalyi szezon alatt.
A városban, ahol általában semmi sem történik meg időben, a prekarneváli felvonulás hajszálpontosan a tervezett 19:30-kor indult el a prominens don Gaby Dadoub háza elől, az idei királynő Roxana del Río pedig egy svájci órat is megszégyenítő pontossággal 22:30-kor jelent meg alattvalói előtt.
A tegnapi megmozdulás még csak afféle szolid nyitánya annak, ami a városra és lakóira az elkövetkezendő hetekben vár. A karneváli időszakra Santa Cruzban komolyan spórolnak a lakók, lehet, hogy új televízióra, esetleg mosógépre nem lesz pénz, de a farsangot a lehető legkomolyabban meg kell ünnepelnie a cruzeñónak, hiszen a nélkül mit sem ér az újév.