Mindenki léphet egyet előre – megalakult a Magyar Turisztikai Ügynökség
Bár Magyarországon a turizmus jelentős húzóágazat, mely az utóbbi években sokat fejlődött, mégsem képes maximálisan szárnyalni. Ezért is jött létre a Magyar Turisztikai Ügynökség, mellyel a teljes turizmusirányítás átalakul.
Hogy a turizmusnak igen nagy szerepe van a magyar gazdaságban és foglalkoztatásban, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több mint 10 százalékkal járul hozzá a GDP-hez. Tavaly a vendégek, a vendégéjszakák számát, a szállásdíj-bevételt és a szálláshelyek összes bevételét tekintve is 6-13%-os emelkedés volt jellemző. Ez a növekvő tendencia idén is folytatódni látszik a KSH adatai alapján.
Nemzetközi viszonylatban tehát a mutatókkal nincs probléma, az ENSZ Turisztikai Világszervezete, az UNWTO szerint 18%-kal nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma hazánkban, ami a világátlag négyszerese. Nemzetközi turisztikai bevételekben is (dollárban) több mint 9%-os volt a növekedés.
Mégis valamiért adottságai ellenére Magyarország elmarad a lehetőségeitől: nem tudjuk megelőzni például Csehországot, vagy Bécset – derült ki ma a Turisztikai Ügynökség sajtótájékoztatóján, ahol a most kinevezett kormánybiztos, dr. Bienerth Gusztáv magyarázta el az új szervezeti egység részleteit. Vele készítettünk interjút a sajtótájékoztató követően.
– Milyen céllal jött létre a Turisztikai Ügynökség?
– Annak érdekében, hogy a magyar turizmus magasabb sebességbe kapcsolhasson, hogy növeljük a versenyképességet, a bevételeket, a turizmus igazgatásának is változnia kell. A kormány úgy döntött, hogy átalakítja a rendszert, és dr. Guller Zoltán vezérigazgató irányítása alatt létrejön a Magyar Turisztikai Ügynökség. Ez egy egységes szervezet, mely a korábbi szétdarabolt intézményrendszerhez képest átláthatóbb megoldást biztosít.
– Milyen változásokra számíthatnak azok, akik a turizmusban dolgoznak? Például egy munkavállaló, vagy egy vállalkozó?
– A vállalkozók szempontjából az lesz ebben változás, hogy mindennel egy helyre kell fordulni. Akár minősítések, akár hatósági ügyek tekintetében. Az MTÜ az egyetlen állami szervezet, ami kiegészülve az önkormányzati ügyekkel foglalkozik a turizmusfejlesztéssel. Nem kell össze-vissza menni. Ez mindenki életét segíti.
– A fejlesztési támogatás azt is jelenti, hogy a vállalkozások is pénzhez juthatnak majd?
– A kis-és középvállalkozások, illetve szállodák is olyan támogatásban részesülhetnek, melyekkel lehetővé válik a magasabb osztályba sorolás is. Három csillagos szállodás lehetnek 4 csillagosak, persze úgy, hogy ők maguk fejlődnek arra szintre. Nem a minősítést tesszük könnyebbé, hanem támogatjuk a fejlesztést. Hogy milyen konkrétumok várhatók a fejlesztésekben, az most alakul.
– Ön szerint hogyan tudjuk még vonzóbbá tenni Magyarországot?
– Hogy vonzóbbá tegyük az utazók számára Magyarországot, ahhoz keményen kell dolgozunk, és fontossá válik a célzott marketing. Máshogy kell reklámozni Japánban, Németországban, és más országokban. Piac-specifikus kommunikációra és marketingre van szükség. Hazánkban számos dolog van, amit érdemes megnézni, amiért érdemes idejönni. Óriási potenciál van a Balatonban és vidékében, a gyógyturizmusban, Hévízben és más helyeken is, melyeket meg kell ismertetnünk.
– Az új szervezeti felépítésből mit tapasztalhatnak a turisták?
– Ez igen egyszerű. A külföldi turisták, akik számára egyébként olcsónak számítunk, tovább fognak itt maradni, és több pénzt fognak költeni. Budapest mellett azok a helyek, amiket említettem, azért is kihasználatlanok még, mert sokan nem ismerik őket. A cél, hogy a turisták több helyet nézzenek meg, megismerjék az országot, és egyre több pozitív élményt kapjanak az ország kuriózumaiból. A szolgáltatásokban, minőségben és élményben óriási tartalékaink vannak.
Mint megtudtuk, azzal együtt, hogy a turizmusban résztvevők ügyeiket egy helyen intézhetik majd, az állami támogatások is erőteljesebben tudnak érvényesülni. Valószínűleg fognak is, hiszen az állam több pénz fektet a turizmusba a jövőben. A kormány úgy gondolja: a befektetés megtérül, ez pedig hasznos lesz mindenki számára. Az összes állami feladat egy helyre kerül, a kormányzat, a kormánybiztos koordinálása mellett. Az MTÜ így képes támogatni a vállalkozásokat, segíti azok növekedését, könnyíti a terheiket. Például a korábban rosszul működő előírásokat, hátráltató törvényeket igyekeznek megszüntetni, átalakítani, megváltoztatni az ágazatban.
„A kormány 2017-től 11, később még 10 milliárd forintot fektet be, tehát összesen 21 milliárd forintot fordít a turizmus fejlesztésére, növekedésére, támogatására” – mondta el a kormánybiztos. „A célunk, hogy mindenki előre tudjon lépni. A vállalkozások, a munkavállalók, a szállodák, mindenki, aki a turizmusban tevékenykedik” – emelte ki dr. Bienerth Gusztáv.
A támogatások mellett másik nagy változás, hogy 2017. január 1-től az éttermek 27%-os áfa-kulcsa 18%-ra, 2018-tól pedig a tervek szerint még ennek is a felére, 9%-ra csökken. Ez a 9% 5% áfából és 4% turizmusfejlesztési hozzájárulásból állna. A turizmust érintő előterjesztések, jogszabályok hatékonyabb tárcaközi egyeztetését a Nemzeti Turisztikai Tanácsadó Testület felállítása biztosítja. Az MTÜ ráadásul sok szervezettel kíván partnerségben együttműködni.
Pontos fejlesztési stratégia az év végéig születik meg. A cél, hogy Budapest legyen Közép-Európa turisztikai központja, azaz „legyőzzük Prágát, ostromoljuk Bécset”.