Veszélyben az emberek, a kávé és a rizs – Az El Niño most Vietnamban tombol
Az El Niño okozta szárazságban millió éhes száj várja a változást. Vietnamban ivóvíz is alig van.
Az El Niño nevű természeti jelenség, mely Ázsiában rettentő szárazságot okoz, most Vietnamban tombol. A szárazság miatt közel egymillió ember éhezik, kétmillió embernek nincs mit innia – mondta egy európai humanitárius segélyszervezet képviselője.
Az ország 90 év óta a legrosszabb aszállyal küzd, ami párosul azzal, hogy a tengervíz behatolt a Mekong folyó deltájába, és elpusztította a gyümölcsöket, a rizst, a cukornövényeket. Vietnam a világ harmadik legnagyobb rizsexportőre India és Thaiföld után, és a világ második legnagyobb kávébeszállítója is.
„A csapadék hiánya súlyosan érintette a megélhetést, az élelmiszer-biztonságot és a ivóvízhez való hozzájutást. Más szóval a vietnami nép veszélybe került” – mondta Christos Stylianides segélymunkás.
Egy-egy erős El Niño általában szárazságot idéz elő Délkelet-Ázsiában, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken. A 2015/16-os El Niño hosszú évek óta az egyik legrosszabb. Az Európai Bizottság Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága (ECHO) 2 millió dollárt szeretne adományozni segítségnyújtás céljából.
„Ez az uniós hozzájárulás segít megmenteni az érintett családok életét ebben a kritikus helyzetben, biztosítja az alapvető szükségleteket” – mondta Stylianides. Sajnos olyan súlyos a helyzet, hogy Vietnam önerőből már nehezen tud megküzdeni a válsággal.
„Bár a kormány megtette a szükséges intézkedéseket, a jelenlegi katasztrófa olyan súlyos, hogy meghaladta gyors válságkezelési képességünket” – olvasható egy nyilatkozatban.
Az időjárás-előrejelzések arra figyelmeztetnek, hogy a La Nina nevű időjárási esemény, amely az El Niño ellenkezője, és monszunt hozhat Vietnamba és más délkelet-ázsiai országokba, csak 2016 második felében jöhet.