Miután mától szabadon vásárolhat mindenki négykerekűt a szigetországban, a napokban kisebb csoportulások alakultak ki az autóárusító helyek előtt: mindenki az árakat figyelte. A többség szerint – ez viccc!
A Kubában árult autók éppen nyolcszor annyiba kerülnek, mint ugyanezek a járművek Nagy-Britanniában és ez éppen abban az országban, ahol a lakossák túlnyomó többsége kubai pesót vesz kézbe a fizetés napján, amit ha átszámolunk dollárba, akkor éppen eléri a 20 dollárt. Az itteni autóárakért bármely latin-amerikai országban egy házat lehet vásárolni – mondják. Vagyis felmerül a jogos kérdés, mégis kinek a számára liberalizálták az állami autóeladásokat?
Kubában a forradalom győzelme óta a kubaiak egy kormányengedéllyel juthattak csak hozzá új autóhoz. Ezt a jogot csak a magasrangú állami alkalmazottak, a legjobb sportolók és a legkiválóbb színészek, művészek kapták meg.
Raúl Castro amint átvette az ország irányítását, hozzálátott egy sor népszerűtlen megszorítás felszámolásához: így még 2011-ben engedélyezte a kubai magánszemélyek között a használt autók adás-vételét. Az új autók megszerzése azonban továbbra is állami szintű engedélyhez volt kötve. Az országban élő külföldiek pedig teljes tartózkodásuk alatt két alkalomal vásárolhattak új autót. Ezek a megszorítások szüntek meg most pénteken.
Ugyanakkor az új autók eladása továbbra is állami monopólium, vagyis nem nyithat senki autókereskedést az országban. Az új autók árát pedig az állam határozza meg, amely azzal kezdődik, hogy 100 százalékos illetékkel toldják meg az autó beszerzési árát. A kormány azzal érvel, hogy a befolyó összeggel fejlesztik a továbbra is siralmas tömegközlekedési helyzetet.
Ma Kubában gyakorlatilg csak az engedheti meg magának, hogy a városközponttól távol lakjon vagy kiköltözzön a nagyvárosból, akinek nem kell munkába mennie. A buszokra sokszor órákat kell várni – munkaidő így nem tartható be, mint ahogyan a hazajutás is kérdéses a ritka, de tömött járatokkal.