Kampány a hazai termékekért Namíbiában

Rendszeresen üzen a kisvállalkozóknak – indulóknak és már az üzleti életben lévőknek – Namíbia egyetlen hazai bankja. Most a lakosságot is megszólította: vegyenek hazait!

A helyi vállalkozók partnerének, finanszírozójának nevezte hitelintézetét, a Bank Windhoek-ot annak kisvállalkozói finanszírozói ága, illetve annak menedzsere, Mbo Luvindao. A namíbiai pénzügyi közvetítő szinte hetente bocsát ki tájékoztatót az üzleti élet szereplőinek. Pár héttel ezelőtt azt kínálta a bank Namíbia népének, hogy ha van egy üzleti ötletük, vagy ha egyszerűen csak szeretnék bővíteni a meglévő üzletüket, a Bank Windhoek segíthet megvalósítani az álmot. A kisvállalkozói finanszírozói ág legújabb közleményében, miközben bejelenti, hogy az induláshoz is kaphat kölcsönt a jelentkező, vállalkozói versenyre szólítja fel a fiatalokat. Sőt külön kiemeli, hogy a Bank Windhoek Namíbiában az egyetlen hazai pénzintézet. Arról, hogy mennyiért és milyen feltételekkel kínálnak finanszírozást, kölcsönt, tőkét, nem tett említést a bank, de külön üzent  a lakosságnak:  „A helyi vállalkozások fejlődéséhez minden namíbiai támogatására is  szükségük van”.  Azaz: minden alkalommal, amikor vásárolnak a helyben előállított termékből, szerepet vállalnak a helyi üzletek fenntarthatóságában, támogatják a növekedést, a helyi gazdaságot. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez