A világ legnagyobb és egyben legmagasabban fekvő felszíni sómezőjét azért zárták le a bolíviai turisztikai hatóságok, mert az ország egyik legfontosabb turistalátványosságát az elmúlt napok heves esőzései miatt 40 centiméteres belvíz borítja.
A kormányzóság helyzetértékelése szerint veszélyesek a sivatagba a Colcha K, San Agustín, Lliva és Tawa települések közelében fekvő bejáratok, így azt kérik a látogatóktól, hogy „ne hívják ki maguk ellen a természetet” és a tiltás feloldásáig ne látogassák a Salar de Uyunít.
A 3700 méteres magasságban, mintegy 10 000 négyzetkilométeren elterülő, általában száraz sósmocsarat időszakosan néhány centiméteres vízréteg borítja, ám a mostani közel félméteres belvíz igen veszélyessé teszi a sós sivatag látogatását.
A Salar de Uyuniban rendezik majd a 2014-es Dakar Rally egyik legjobban várt, bolíviai szakaszát. A hivatalos versenynaptár szerint a Dakar január 5. és 18. között száguld majd végig Argentínán, Chilén és idén először Bolívián keresztül.
A versenyre készülve az ország turisztikai hivatala több millió dollárt fektetett a megfelelő szálláshelyek kialakításába, a rendőri biztosítás megszervezésére, sőt nemrégiben adták át az ország második leghosszabb futópályájával rendelkező Uyuni nemzetközi repülőterét is.