A hírt Vladimir Padrino, a venezuelai fegyveres erők vezérkari főnöke jelentette be tegnap, aki hozzátette, hogy a repülőgépet Carmejo települése mellett kényszerítették földre az ország légterét védő vadászrepülőgépek.
Padrino López hangsúlyozta, hogy az elfogásra az Integrált Légvédelmi Törvény előírásainak megfelelően került sor, illetve figyelmeztetett, hogy a jövőben is alkalmazni fogják a jogszabályt a venezuelai légteret megsértő narkógépek ellen.
A Twitteren közzétett hír mellé Padrino egy fényképet is mellékelt a kiégett légi járműről, amely arra enged következtetni, hogy a repülőgépet már a földön gyújthatták fel, mivel gép légcsavarjai szinte érintetlenek, futóművei pedig kieresztett állapotban voltak. Agép személyzetének sorsáról nem közölt információkat a hatóság.
Nicolás Maduro, venezuelai államfő még októberben jelentette be, hogy országa légiereje elfogja, leszállásra kényszeríti, illetve ha a legi jármű pilótája nem engedelmeskedik akár le is lőheti a kábítószer-kereskedők repülőgépeit.
A december elején leszállásra kényszerített narkógép esete egyébként kisebb diplomáciai kardcsörtetésre adott okott Mexikó és Venezuela között, miután kiderült, hogy a szóban forgó kétmotoros Hawker az XB-MGM mexikói lajstromszám alatt repült.