Megeheti-e az általa levadászott elefánt húsát egy képviselő?
Aki elefántot öl csakis a vadászat izgalmáért, és utána még eszik is az állat húsából, az nem alkalmas közéleti állásra! Egy, a Zöldek pártjához tartozó képviselő így szólította fel távozásra a Vadászok és Halászok pártjának képviselőjét Új-Dél-Wales állam parlamentjében, Ausztráliában.
Robert Borsak nem is tagadta, hogy korábban Afrikában elefántokra is vadászott. A sajtó arról írt, hogy a Vadászok és Halászok pártjának képviselője rendszeresen fegyvert emelt a védett állatokra. Sőt, evett is a húsukból! Most erre is rákérdezett a Zöldek pártjának képviselője. Robert Borsak kapásból válaszolta: igen, Zimbabwéban ettem az általam elejtett elefánt húsából. Finom volt és ízletes, bár persze az elefánt nem minden testrészére igaz ez – fejtegette a Vadászok és Halászok pártjának képviselője. Elmondta: nem a törvények megszegése, ha valaki olyan vadásztúrán vesz részt Afrikában, ahol olyan állatokat lőnek ki, melyeket a helyi hatóságok erre kijelöltek. Sok afrikai állam csinál pénzt abból, hogy jó drágán elefántok vagy oroszlánok kilövését engedélyezi gazdag vadászoknak.
Az állatvédők viszont az egész világon bírálják ezt a gyakorlatot. Arra mutatnak rá, hogy Zimbabwéban például a Zambezi völgyében, ahol a Vadászok és Halászok pártjának képviselője lakmározott az általa lelőtt elefánt húsából, már csak 11.500 elefánt él. 2001-ben ez a szám még 18 ezer volt. Csakhogy Zimbabwe permanens pénzügyi csődben van, ezért minden eszközt megragad arra, hogy feltöltse az államkasszát. Akár azon az áron is, hogy külföldi vadászok kilövik az értékes állatokat, utána pedig vígan lakmároznak is a lelőtt elefánt húsából …
Fotó: Wikipedia