Amikor a 16. században a spanyol hódítók megérkeztek a mai Peru területére a chachapoyákat már magába olvasztotta az Inka Birodalom. Annak ellenére, hogy a magukat a „felhők harcosainak” nevező törzs ellenállt az inka hódításnak, mára szinte semmi sem maradt fent egykor virágzó kultúrájukból, csak az egyedülálló szarkofágjaik az Utcubamba völgyben.
A különleges agyag síremlékekre – a purunmachukra – 1928-ban egy földrengés nyomán bukkantak a régészek. A szarkofágok jó részét a sírrablók teljesen kifosztották, ám egy elérhetetlen sziklaromon hét érintetlen múmiát találtak a kutatók, melyek a szénizotópos vizsgálatok szerint 1470-ből származnak.
Adriana von Hagen, a múmiákat vizsgáló régész szerint a purunmachukban nyugvó holttesteket először egy hengeres alakú agyag tartájba helyezték, majd a tartály koré építették az antropomorf figurákat.
A koporsókat ezek után agyaggal fedték be, majd fehér alapon vörös és okkersárga mintákkal ékesítették a síremlékeket, a szarkofágok környékén pedig a sziklákra festett piktogramokkal tették lakályosabbá a múmiáknak otthont adó rideg és szürke sziklafalakat.
A chapapoyák, akárcsak sok más őslakos közösség, a spanyol hódítók érkezése után alig száz évvel gyakorlatilag teljesen eltűntek. 1539-ben Pedro de Alvarado, a „hős” konkvisztádor felfedezte és pacifikálta a területet, amely terminus már akkor sem jelentett egyebet, mint nagy műgonddal végrehajtott népirtást.
A művelet olyan jól sikerült, hogy kétszáz év alatt a prekolumbián lakosság 90%-át leszmészárolták, így 1606-ban a krónikások már teljesen elnéptelenedettként írják le a chachapoyáknak egykor otthont adó hegyvidéket.
Alkotóik eltűnésével a purunmachuk háborítatlanságának is vége szakadt, mára csak hét szigorú tekintetű agyagfigura hirdeti a felhőharcosok egykori dicsőségét.