Hétéves és milliomos – ilyen a brazil elnök fiának lenni
Habár még csak hétéves Michel Temer brazil ügyvezető elnök legkisebb fia, már most több mint kétmillió real értékű (mintegy 158 millió forint) üzletkomplexum tulajdonosa – számolt be helyi idő szerint hétfőn az O Estado de Sao Paulo című brazil lap.
Az újság beszámolója szerint az ugyancsak Michel nevet viselő fiú Sao Paulo egyik felkapott üzleti negyedében két óriási iroda egyetlen tulajdonosa. Ezek egyikében található az ideiglenes elnök irodája.
Temer szóvivője azt mondta, a lap által említett ingatlanokat a kis Michelnek szánt örökségként íratták a gyerek nevére, és az elnök már felnőtt lányai szintén hozzájutottak ingatlanokhoz hasonló módon.
A lap nyilvánvalóan azért mutat érdeklődést a Michel család vagyona iránt, mert Brazíliában hónapok óta belpolitikai válság dúl a Petrobras állami olajvállalat körül kirobbant óriási korrupciós botrány miatt. Május közepén ráadásul legfeljebb 180 napra felfüggesztették hivatalából az országot 2011 óta irányító Dilma Rousseff brazil elnököt, akit azzal vádolnak, hogy újraválasztása érdekében kozmetikázta az államháztartási mérleget és vesztegetésekből finanszírozták 2010-es és 2014-es választási kampányait. Az államfői teendőket ideiglenesen Temer vette át.
A brazil lap felhívja a figyelmet arra, hogy a Temer fiának nevén lévő üzletkomplexum értékét korábban kevesebbre taksálta Temer: a politikus 2014-ben Rousseff alelnök-jelöltjeként indult a parlamenti választásokon, és a hatóságoknak leadott vagyonnyilatkozatában 190 ezer realra (mintegy 15 millió forintra) becsülte az ingatlanok értékét.
Az O Estado de Sao Paulo szerint a politikusok vagyonbevallásukban a birtokukba került ingatlanokat gyakorta azok vásárlási értékén adják meg, a törvény ugyanis nem követeli meg tőlük azt, hogy nyilatkozatukban állandóan frissítsék a nevükön lévő ingatlanok értékét.
A beszámoló szerint Temer ingatlanainak értéke 2006-os kongresszusi képviselővé választása óta jelentősen megnőtt. 2006 és 2014 között a jelenlegi ideiglenes elnök ingatlanjainak értéke kétszer olyan gyorsan növekedett, mint az infláció az adott időszakban.
Fotó: Wikipedia