Indulás előtt rendben volt az egyiptomi gép
Nem merültek fel műszaki problémák felszállás előtt a múlt héten lezuhant egyiptomi gépnél, legalábbis erről tanúskodik a gép karbantartási jegyzőkönyve, amelyet indulás előtt írt alá a pilóta – közölte honlapján szerdára virradóra az al-Ahram egyiptomi napilap.
Az állami kézben lévő újság közzétette internetes felületén a dokumentum másolatát is.
A lap értesülései szerint a gép adattovábbító rendszere – amely folyamatosan küld adatokat a földi légi irányításnak a gép rendszereinek működéséről – összesen 11 “elektronikus üzenetet” küldött a felszállás pillanatától kezdve egészen addig, amíg meg nem szakadt vele a kapcsolat.
Az első két üzenetből kiderült, hogy a gép hajtóművei rendben működtek. A harmadik üzenet viszont jelezte, hogy megnövekedett a pilótafülke jobboldali – másodpilóta felőli – ablakának hőmérséklete. Ezután a gép, közvetlenül eltűnése előtt, még három percen át továbbított adatokat – írta az al-Ahram.
Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata 66 emberrel – 56 utassal és tízfős személyzettel – a fedélzetén a múlt csütörtökön, hajnalban tűnt el a radarernyőkről, körülbelül 35 perccel a tervezet leszállás előtt, épphogy belépve az egyiptomi légtérbe.
A gép néhány, tengeren sodródó roncsdarabjára a görög Kárpathosz sziget közelében bukkantak rá, illetve emberi maradványokat is találtak ugyanazon a helyszínen.
A légi közlekedési baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA) szombaton megerősítette azt az amerikai médiaértesülést, amely szerint az úgynevezett ACARS adattovábbító rendszer füstöt jelzett az egyiptomi repülőgépről.
Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter kedd este az NBC amerikai televíziónak nyilatkozva közölte, hogy a katasztrófa lehetséges okai között továbbra szerepel a terrorcselekmény. “Nem akarok jóslatokba bocsátkozni az okokat illetően. Ez lehet terrorizmus, műszaki hiba vagy valamilyen más ok is” – mondta a tárcavezető.
Az egyiptomi média kedden a halottkémi vizsgálatokra hivatkozva közölte, hogy robbanás történhetett az utasszállító fedélzetén, erre utalnak a roncsok közül előkerült, szétaprózódott emberi maradványok.
Hisám Abdelhamid, az igazságügyi orvosszakértők kamarájának vezetője azonban ellentmondott ezeknek az értesüléseknek.
“Minden, amit a témában a lapok írtak, teljesen hibás elképzelés, vagy puszta feltételezések eredménye, amelyek nem a törvényszéki orvosszakértői hatóságoktól származnak” – állította közleményében Hisám Abdelhamid.