Egyre nagyobb divat a szemhéjpalasztika Észak-Koreában

Miközben Észak-Korea töretlenül azon fáradozik, hogy folyamatosan borsot törjön a nyugat orra alá, addig az elit elkényeztetett gyerekei megszállottan követik a nyugati trendeket, divatot és életvitelt. Drága ruhákat vásárolnak, jegeskávét szürcsölgetnek, pizzával tömik tele magukat és nyugati frizurát, sminket viselnek. Ők teszik ki Észak-Korea lakosságának 1 százalékát, hermetikusan elzárva élik mindennapjaikat anélkül, hogy tisztában lennének azzal, hogy embertársaik nap mint nap azon fáradoznak, hogy életben maradjanak.

A gazdag gyerekeket könnyű felismerni Észak-Koreában, elég csak a szemükbe nézni. Az utóbbi időkben ugyanis egyre nagyobb divattá vált a szemhéjplasztika a gazdagok körében, akik azért fekszenek a kés alá, hogy jellegzetes mandulavágású szemüket kikerekítsék. Szerintük ezzel sokkal nagyobb önbizalomra tesznek szert és szebbé válnak. Egyébként a távolkeleti trendet követik, Japánban, Dél-Koreában, Kínában és a környező országokban mára már elterjedt szokássá vált a szem átszabása. Ezért nem véletlenül mondják azt sokan, hogy ezekben az országokban plasztikai sebészhez járni már elterjedtebb dolog, mint felkeresni egy fogorvost.

Ettől függetlenül a szigorú észak-koreai törvények a gazdagokra is vonatkoznak. Az utcán, nyilvánosan nem vehetik fel a külföldről beszerzett drága ruháikat, cipőjüket és egyéb holmijaikat. A hatóságok ugyanis kényesen figyelnek arra, hogy senki se tűnjön ki a sorból, ezért letartóztatják és nyilvánosan megszégyenítik azokat, akik egy kicsit is eltérnek az átlagtól.

A gazdagok ezért konditerembe járnak, de nem azért, hogy a fitnesz szenvedélyének éljenek. Egy 24 éves fiatalember, Lee Soe-hyeon, aki 2014-ben menekült el az országból a szüleivel, a Washington Postnak elmondta, hogy Phenjanban, a fővárosban azért járnak az emberek gyúrni, hogy  villogjanak. Néhányuk azért rendszeresen edz is, de a többség az edzőtermeket a társasági élet egyik fő színhelyeként tartja számon, ahol szabadon hordhatja külföldről beszerzett cuccait.

A konditerem mellett Phenjan egyetlen szórakoztató központja számít még a társadalmi élet központjának. Ide ugyanis csak az elit tagjai tehetik be a lábukat, mivel csak nekik van idejük és pénzük arra, hogy élvezzék az itt kínált szolgáltatásokat, a nyugati ételeket, italokat. Ők ugyanis megtehetik azt, hogy kifizessenek 8 dollárt egy jegeskávéra vagy még annál is többet egy pizzára, amiról Észak-Korea lakosságának 99 százaléka még álmodni sem merhet. Az átlagfizetés ugyanis 10 dollár körül mozog az országban, ahol az élelmiszerhiány állandó problémát jelent.

Észak-Korea fővárosa egyébként dinamikusan fejlődik. Egyre több a presztízsberuházás Phenjanban, ahol ráadásul megjelent egy olyan réteg is, amely korábban nem létezett az országban. Őket hívják „donjunak”, ami azt jelenti: „a pénz mesterei”. Ez a szűk kör testesíti meg Észak-Koreában a magánszektort, szorosan együttműködve a központi vezetéssel. Ők a legnagyobb haszonélvezői az irányított észak-koreai gazdaságnak, amely  egyébként rohamosan növekszik, bővül. A donjuknak köszönhetően egyre több fejlesztés történik. Egymás után nyílnak a különböző éttermek, bárok és szórakozóhelyek, de ezeket természetesen még csak az elit látogathatja, a hétköznapi emberek számára ugyanis ezek a helyek tabunak számítanak.