Egyszarvúval és csillámmal a szélsőjobbos gárdisták ellen
Nagy hibát követettek el a finn szélsőjobboldali polgárőrség, az Odin katonái: nem védették le a nevet. Aki megelőzte őket, az rózsaszín egyszarvús, csillámos divatmárkát indít.
A finn bevándorlási hivatal adatai szerint míg 2014-ben 3600, tavaly 32 ezer menekült érkezett Finnországba. Az idegenek tömeges megjelenését pár százan nem nézték jó szemmel és megalapították az Odin katonái polgárőrséget az év elején.
A háború és halál istenét védjegyül használó szervezet több finn és svéd városban tart éjjeli őrjáratokat, hogy megóvja a rendbontó menekültektől a helyieket. Megalakulása óta sok kritika érte az önjelölt rendőröket, a legfrappánsabb egy 27 éves diáklánytól érkezett.
Riika Yrttiaho, a Stockholmi Egyetemen tanul nemzetközi politikatudományt, észrevette, hogy Odin katonái még nem védették le nevüket. Facebook oldalán gyorsan összegyűjtötte az ehhez szükséges 250 eurót és már meg is szerezte a jogokat.
Azt is kitalálta, hogy az Odin katonái brandre egy cuki csillámos, egyszarvús divatmárkát alapoz. Hogy még tökéletesebb legyen a fricska, a cicák megjelenítését sem tartja kizártnak. Az ötlet sokakat megmozgatott: több finn és svéd művész és szakmabeli is felajánlotta már, hogy szívesen tervez Odin katonáinak.
Nem Riika Yrttiaho az első, aki humorral szegül szembe a szélsőségesekkel – emlékeztetett a Foreign Policy. Januárban a Loldiers of Odin bohóccsoportra vetült nemzetközi figyelem, akik az egyik tamperei éjszakai őrjárat során óriás nyalókákkal és gyerekdalokkal állták el a polgárőrök útját.
Kép: youtube