De vajon azt is tudjuk-e, hogy ez a természeti csoda, az Ecuadori Nemzeti Park valamikor tragikus események színhelye volt: egy félelmetes börtön állt ott, ahová ecuadori elitélteket szállítottak, többnyire örökre
A Colonia Penal – kis túlzással a helyi Gulag – nem rendelkezett épületekkel, csak a szabad ég alá helyezték ki az elítélteket, akik aztán itt a maguk módján saját ellátásukról gondoskodtak. A börtönsziget 1946-tól 13 éven át mintegy háromszár ecuadori elítélt kényszerű otthona volt. A börtönszigetet José María Velasco Ibarra ecuadori elnök rendeletére alapították a II. világháború végeztével, bár nem ekkor került először kapcsolatba a nagy világégéssel, hiszen a szigetek egy részét az Egyesült Államok haditámaszpontként használta.
A háború utáni időkben Ecuadorban még mindig az a kép élt a Galapagosz-szigetekről, hogy az valahol a világ végén egy kietlen vidék, ahol a kalózok uralkodnak és ez a felfogás vezetett ahhoz, hogy egy biztonsági szempontból érzékeny időszakban, amikor tele voltak a szárazföldi börtönök, a kormány – ebben a korban máshol is szokásos módon – így oldotta meg a helyzetet. A szigeteken nagyobb biztonsági őrzésre nem volt szükség, egyszerűen nem volt hová menekülni.
Akik az elítélteken kívól eljutottak a szigetekre, azok a kalandorok, különböző antiszociális elemek és magányos farkasok voltak, akik a világ végét keresték és akiket az ecuadori közvélemény furcsak távolságtartással figyelt. A múlt század ötvenes éveiben a szigeteken mádfél ezer ember élt és persze az Isabela és Floreana szigeten mintegy 250 fő, közöttük mintegy száz elítélt.
A börtönszigeten, amely alatt az Isabela-szigetet értették, mindössze egy fal állt – a könnyek fala – amelyet maguk az elítéltek építettek és ma a turisták fényképezik (fent). A szigeten ezen túl nem volt semmi és amikor 1959-ben végleg bezárták, egy sor tragikus eseményre tettek pontot. A mostoha időjárási körülmények, a rossz bánásmód egy tucat fogoly meneküléséhez vezetett és amikor egy amerikai jachtot is elfogtak a menekülők, a vezetés úgy gondolta, nem tartja fenn tovább ezt az ellenőrizhetetlen állapotot. S éppen ebben az évben nyilvánították nemzeti parkká a Galapagosz-szigeteket.
A történet egy dokumentum film kapcsán került elő, amelyet Galápagos: Prisión de Basalto – vagyis a Bazaltbörtön címmel forgattak. S ami előremutató a történetben – már akkor különböző modelleken dolgoztak ott a távolban, amelyek az elítéltek visszatérését segítették volna a civil világba. Ez azóta feledésbe merült, maradt a büntetés – nyilatkozta a film rendezője Paola Rodas.