A 21 éves fiatal hölgy, arról biztosította a nagyérdeműt, hogy a befolyt összeget szülővárosának rászorulóinak megsegítésére költené, azonban mivel a feltételezett vevő nem jelentkezett az „áru” átvételére, illetve annak árát sem fizette ki, újra eladó a Catarina ártatlansága.
Az eredeti ötlet még Justin Sisley ausztrál rendező dokumentumfilmjének – a Virgins Wanted – forgatása során pattant ki, amelyben egy gazdag üzletember vásárol magának szüzeket. Azt egyelőre nem tudni, hogy a mostani árverés mennyire komoly vagy, elképzelhető ugyanis, hogy pusztán egy, a dokumentumfilmet népszerűsítő marketingfogásról van csak szó.
Úgy fest, hogy Catarina – elmondása alapján – egyelőre továbbra sem létesített kapcsolatot az erősebbik nem képviselőivel, így ismét kalapács alá kerül ártatlansága, ez esetben azonban majdnem kétszeres áron.
Az időközben modellkarriert kezdett Migliorini kisasszony immár 1 500 000 amerikai dollárt kér az üzletért cserébe.
„Amióta a sajtó felkapta a témát megjelentem a Play Boy címlapján és a bulvársajtó is milliókat keresett a storyin, éppen ezért most már drágábban adom” – nyilatkozta Migliorini a The Huffington Postnak.