Generációk összecsapása: belerúgott Leninbe Puskin
Sztálin, Marx, Lenin, Puskin, II. Miklós – ők a legnépszerűbb történelmi személyiségek, akiknek a bőrébe bújva szívesen fényképezkednek a turistákkal a moszkvaiak. Viszont ebben az ágazatban is farkastörvények uralkodnak.
Az orosz főváros központi részein sorozatosan jönnek velünk szembe az ország nagy történelmi személyiségeinek imitátorai. Nem ritka, hogy egyszerre több Sztálint is látunk, pedig teljesen józanok vagyunk.
Persze nem szórakozásból, vagy éppen ritka perverzióból öltik magukra a (leginkább) színészek az utolsó orosz cár, vagy a szovjet diktátor híres öltözékét. Pénzért bárki mellé odaállnak egy fénykép erejéig. Így aztán az egyes személyiségek imitátorai között elég nagy a konkurencia.
Legutóbb Lenin és Puskin alteregói nem tudtak megegyezni a Vörös tér közelében. A lenta.ru hírportál információi szerint a feleknek nem sikerült megosztozniuk a klienseken. A fenti videón látszik, hogyan taszigálják egymást. Amikor pedig az idősebb Lenin közölte, hogy ő bizony már 15 éve strázsál a téren, a fiatal Puskin annyira felbőszült, hogy belerúgott a fenekébe és elszaladt.
Hasonló eseten tavaly júliusban derült az internet. Akkor Sztálint vádolta meg cselszövéssel Lenin. A kommunista vezér szerint a generalisszimusz lepaktált egy másik Leninnel, hogy a moszkvai metróban együtt fényképezkedjenek. Erre válaszul az akkori Sztálin esernyőjével háromszor verte hátba Lenint.