Az iszlámmal kacérkodik Lindsay Lohan
Hatalmas az izgalom. A 29 éves színésznőt egy Koránnal a hóna alatt kapták le a lesifotósok. Áttér az iszlámra, vagy nem?
A fotó még tavaly készült, amikor Lindsay az első napját töltötte közösségi munkásként a New York-i gyerekközpontban. Akkor még nem sokaknak szúrt szemet a dolog, de most a színésznő azt mondja: nyitott arra, hogy megismerje a muszlim hitet.
A Sun-nak nyilatkozva arról beszélt, hogy nem olvasta még el az iszlám szent könyvét. “Tudod, mennyi időbe telne? Sokba. De nagyon spirituális vagyok, és tényleg nyitott vagyok arra, hogy megismerjem.”
“Amerika nagyon másként festi le azt, aki egy Koránt tart a kezében, mint amilyen az illető valójában. Mindannyian hiszünk valamiben, és a végén ez vagy Istenhez, vagy valamilyen lelki tanácsadóhoz vezet. Mindannyiunknak van hitünk, de hogy mi, az nagyon egyedi lehet.”
Lindsay arról is beszélt, hogy a családja nagyon nyitott gondolkodású, és ami a vallást illeti, a húga, a 22 éves Ali történetesen buddhista. “De azért nagyon érdekli bármi más, amit tőlem tanulhat. Tök jó nyitottnak lenni.”
A Bajos csajok sztárja, akit 125 óra közmunkára köteleztek gondatlan autóvezetésért 2012-ben, és két hetet börtönben is töltött két évvel korábban ittas vezetésért, azt mondja: jogi és személyes problémái közepette megtanulta, hogy miként szabaduljon meg a stressztől és tisztítsa meg az elméjét meditációval. “Minden beszélgetést képek vagyok meghallani egy adott térben. Mindent hallok, és mindent észreveszek, ezért meg kell tanulnom, hogyan kapcsoljam ki az agyamat.”