Kínában letartóztatták Ronald McDonald-ot
Kínában úgy tűnik a törvény keze mindenkire lesújthat. Nem kivétel ez alól még maga Ronald McDonald sem, a McDonald’s arca. Pedig csak egy szobor.
A kantoni rendőrség letartóztatta az életnagyságú McDonald szobrot. Állítólag figyelmeztették az üzletet, hogy ez lesz, ha nem helyezik át a szobrot, az ugyanis rossz helyen volt. Az étterem nem törődött a figyelmeztetéssel, pedig kellett volna.
A rendőrség szerint a szobor akadályozta a gyalogosforgalmat annak ellenére, hogy az étterem előtti üvegfalnál állt csupán. Az étterem a helyén hagyta. Később azonban megérkezett pár egyenruhás, és letartóztatták a szobrot, groteszk módon úgy, akár egy embert.
A járókelők annyira megdöbbentek, hogy fotózni kezdtek, így az érdekes rendőrségi eljárást mi is meg tudjuk mutatni.
Sokan egyébként nem értenek egyet a döntéssel, ugyanis a szobor szerintük nem volt útban.
„Ha annyira útban lett volna, akkor az utca túloldalán lévő szobrot is el kellene távolítaniuk”- mondta egy járókelő az újságíróknak.
A rendőrök állítólag még azzal is megfenyegették az embereket, ha megakadályozzák a rendőrségi intézkedést, őket is letartóztatják. Talán Kantonban ez egy nyilvános támadás a McDonald’s ellen?