Összecsapás ellenzéki és kormánypárti tüntetők között

Johannesburgban a rendőröknek kellett szétválasztani az kormányzó ANC és az ellenzéki Demokratikus Szövetség híveit.

A legjelentősebb dél-afrikai ellenzéki párt, a Demokratikus Szövetség (DSZ) szerdán tüntetést rendezett Johannesburgban. A hivatalos cél az volt, hogy felhívják a figyelmet a katasztrofális munkanélküliségre. A menetben pontosan 6 ezren vonultak. E szám nem véletlen: az ANC ugyanis hatmillió új munkahelyet ígért öt éve, és a DSZ szerint jó, ha hatezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) aktivistái viszont az ellenzéki tüntetést provokációnak tekintették és benzines palackokkal, kövekkel dobálták meg a menetet, sőt tettlegességre is sor került. A rendőrök először riasztó hanghatással járó, de sérülést nem okozó gránátokat robbantottak, majd a két tábor közé ékelődve próbálták lecsillapítani a kedélyeket. Az ellenzéki párt szerint elfogadhatatlan, hogy egy békés tüntetést erőszakos eszközökkel zavarjanak meg. Ráadásul a választási kampányban, Dél-Afrikában május hetedikén tartják az általános választásokat. Az utóbbi hetekben a rendőrség több tüntetést is kemény, túl kemény eszközökkel oszlatott fel, az erő túlzott alkalmazását maga Zuma elnök is kifogásolta. Most a johannesburgi rendőröknek sikerült megfelelő, arányos eszközök bevetésével rendet teremteni. Az ellenzéki demonstrálók nem is az ő fellépésüket, hanem a kormányzó párt túlontúl lelkes híveinek erőszakos „ellentüntetését” kifogásolták. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez