Putyinnak most nagyon nincs ideje a hegyi-karabahi harcokkal foglalkozni

A nemzetközi jogilag Azerbajdzsánhoz tartozó, ám de facto örmény Hegyi-Karabahért 1988-ban indult meg a háború, amely körülbelül 30.000 halálos áldozatot követelt. Az 1994. május 5-én megkötött tűzszünet óta máig nincs megoldás, rendszeresen csapnak össze a felek.

Péntek éjjel az elmúlt 22 év során minden eddiginél durvábban csaptak össze a felek. Azt viszont, hogy ki kezdte, nem tudni. Baku és Jereván következetesen egymást vádolja. Az áldozatok száma hasonlóan nem egyértelmű. Míg az azeri hadügyminisztérium szerint 12 azeri és 100 örmény katona, Szerzs Szargszjan örmény elnök szerint 18 örmény és 100 azeri katona vesztette életét. Tény, hogy vasárnap már jelentősen csökkent a harcok intenzitása.

A nemzetközi szereplők között maga Vlagyimir Putyin is elítélte a hétvégi eseményeket, és szombaton felszólította a feleket a tűzpárbaj azonnali felfüggesztésére, arra, hogy tanúsítsanak önmérsékletet az újabb emberi áldozatok elkerülése miatt.

Milyen hatással van a nemzetközi politikára az olvadásnak induló befagyott konfliktus? – erről kérdeztük a Közép-Európai Egyetem EU szomszédság politika tanulmányok központ kutatóját, Kiss Annamáriát.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folyó Regionális biztonság a Dél-Kaukázus térségében című kutatási projektben résztvevő szakértő mindenekelőtt hangsúlyozta: Hegyi-Karabah nem egy befagyott konfliktus, már ami a terminust illeti. Itt ugyanis tulajdonképpen folyamatosak a harcok, ráadásul az elmúlt időszakban már nehézfegyverzetet is bevetettek.

Ugyanakkor egyetért azzal a feltevéssel, hogy a hétvégi eset nagyon rosszkor jött Moszkvának. Már így is túl sok gondja van a gazdasági válság, Kelet-Ukrajna és Szíria miatt. Ráadásul Jereván és Baku között sem egyensúlyoz könnyen, mert bár a történelmi okok és a saját katonai bázisa Örményország támogatását feltételezné, gazdasági szempontból és regionális jelentőségét tekintve Azerbajdzsán jelentősebb szereplő Moszkva számára. Persze messzemenő következtetéseket Moszkva egyoldalú álláspontjáról nem volna érdemes levonni. Saját érdekei mentén alakítja álláspontját, amit már az a tény is jól példáz, hogy mindkét fél számára jelentős mennyiségű fegyvert szállít (igaz, Örményországnak kedvezményes áron).

Hogy miért éppen most történt ez a súlyos incidens, ahhoz az azeri belpolitikát kell megnéznünk. A kutató szerint mivel lassul Azerbajdzsán gazdasága és erősödik a társadalmi elégedetlenség, pozíciói biztosításához jól jöhet egy külpolitikai siker a kormánynak, másfelől pedig újra a konfliktusra irányíthatja a nemzetközi közösség figyelmét.

Miközben a legtöbb külpolitikai szereplő elítélte az összecsapást, Erdogan török elnök egyértelmű támogatásáról biztosította Bakut. Kiss Annamária szerint ez a két ország közötti szoros történelmi, kulturális, nyelvi és gazdasági kötelék miatt egyáltalán nem meglepő, ráadásul nem is először fordult ilyen elő. Így ez önmagában nem is ronthatja tovább az amúgy is elhidegült orosz-török viszonyt, az összecsapások jelenlegi fázisában legfeljebb jelzésértékkel szolgált Moszkva felé. Törökország érdeke, hogy saját befolyását növelje, Oroszországét pedig csökkentse Bakuban. Lényeges látni, hogy a saját dinamikája alapján működő konfliktusban elsősorban a két egymásnak feszülő fél a mozgatórugó, és sokkal inkább a kompromisszum teljes hiányáról, semmint a külső szereplők machinációiról van szó, bár érintettségük nehezen megkérdőjelezhető.

Ugyanakkor az is kérdés, Irán mennyire vállal szerepet ebben a helyzetben. Egyelőre nem tudni, milyen hatással lehet a hétvége Baku, Moszkva és Teherán hármasára, illetve arra a vállalkozásukra, amely Észak-Európát, Oroszországot, Azerbajdzsánt és Iránt Indiával vasúton kötné össze.

Hogy mi következik ezután, arra több forgatókönyv létezik. Az első, hogy diplomáciai eszközökkel és a holnap Bécsben összeülő nemzetközi közvetítőkkel (Minszki csoport) együtt Moszkva a harcok befejezésére sarkallja a feleket. Az összecsapások folytatódása viszont vagy tényleges háborúhoz, vagy egy olyan de-eszkalációhoz vezethet, amely megint csak nem tesz pontot az 1988 óta húzódó véres fejezetre és továbbra is marad a kisebb-nagyobb intenzitáson folyó konfliktus.