A már évek óta létező szerződéses kapcsolat a közeli napokban újabb dokumentummal gazdagodott, így Ugandában, az Albertine Graben térségben lévő olaj- és gázlelőhely kitermelését a négy érdekelt olajtársaság az állammal és egymással is kidolgozott kereskedelmi terv és összehangolt program alapján végezheti. Kampala ezen a szabályozáson keresztül az olajtársaságok közreműködésével az ország belső energiaellátását oldja meg, illetve megalapozza, megtervezi az olajfinomítást, az exporthoz szükséges csővezetékeket – hivatkozott a cégekkel aláírt memorandumra az ugandai energiaügyi miniszter a sajtótájékoztatóján. A CNOOC Uganda Limited, a Total E & P Uganda B., a Tullow Uganda Operation Pty Limited és Tullow Uganda Limited vesz részt a finomítói kapacitás megvalósításában, melyhez az állam is hozzájárul. A csővezetékek révén az exportra teremetik meg a feltételeket. Az Albertine Graben feltárása a kilencvenes évek elejéig tartott, ezt követően jöttek létre az első megállapodások az olajtársaságokkal. Korábban már azzal számoltak a szakértők, hogy napi 200 ezer hordót lehet majd a felszínre hozni, illetve lényegesen többet is, mivel a térségben további olajmezőket is feltártak már. A most megkötött – a társaságok munkáját összehangoló – megállapodásból az is kiderül, hogy négy éven belül megindulhat a termelés.
Összehangoltan bányásznak, finomítanak, exportálnak
Uganda kormányzata az Albertine Graben térségében lévő, nemrégiben feltárt olajmező szabályozott hasznosításában állapodott meg négy olajtársasággal.
(Visited 1 times, 1 visits today)