Hogyan lett izraeli ügynök Hitler kedvenc kommandósából?

1962-ben titokzatos módon eltűnt egy német tudós, Heinz Krug, aki az egyiptomi rakétaprogramon is dolgozott. Sokáig azt hitték, Kairó raboltatta el, hogy ne tudjon üzletelni Izraellel. Ám ezt csak az izraeliek találták ki, hogy ne nagyon kutakodjon a német tudós után senki. A Moszad archivumából kiszivárogtatott információk szerint ugyanis az izraeli titkosszolgálat ölette meg Krugot, hogy ne segíthessen rakétákat kifejleszteni Egyiptomnak – írja a Haaretz című lap.

De az igazi felfedezés a bérgyilkos személye. A végzetes lövést ugyanis nem más adta le, mint Otto Skorzeny, a zsidó állam titkosszolgálatának legfurcsább szerzeménye. A Waffen SS egykori tisztje, Hitler egyik kedvence, az első- és másodosztályú Vaskereszt, a Tölgyfalombokkal ékesített Lovagkereszt bortokosa. Megvolt neki a Führertől a hadsereg legrangosabb kitüntetése is, a Vaskereszt Lovagkeresztje. Ezt akkor kapta, amikor kiszabadította az olasz király parancsára bebörtönzött  Benito Mussolinit. A kalandos vállalkozás 1943-ban a Tölgyfa Művelet nevet kapta, a Ducét, Hitler szövetségesét Skorzeny egy kis kétmotoros repülőgépen épségben szállította le a Grand Sasso hegyről.

A legendás Skorzeny 19 évvel később a Haaretz informátorai szerint már egészen más alkalmazásban állt. Hogy ez miképpen történt, az az izraeli kémszolgálat talán legnagyobb, eddig el nem mondott sztorija.

A Moszad egyik prioritása akkoriban az volt, hogy megakadályozza az egyiptomi rakétaprogramot. Ügynökei zaklatták is rendesen – Németországban és Kairóban egyaránt – a két ország között ingázó német tudósokat. Levélbombákat küldtek, fenyegető leveleket írtak, felhívták őket az éjszaka közepén. A már említett Krug az egyik kiemelt célpontjuk volt. A 2. világháború idején a peenemündei rakétafejlesztő bázis szupersztárjaként szolgálta a Führert és a nácikat, Wernher von Braun csapatában. A háború után von Braun már az Egyesült Államoknak fejlesztett rakétákat, és az ötvenes évek közepén oda hívta Krugot is. Ő azonban több társával együtt egy nagyobb haszonnal kecsegtető vállalkozásba szállt be: Egyiptom titkos stratégiai rakétaprogramjába.

Az izraeliek szerint tudnia kellett, hogy ez a zsidó állam ellen irányult. Vagyis egy elkötelezett náci számára lehetőség volt a régi cél elérésére, a zsidók kiirtására. Amikor 1960-ban az izraliek Argentínában elfogták, majd Izraelbe szállították és  két évvel később kivégezték Adolf Eichmannt, a folyamatosan zaklatott Krug is érezte, hogy szorul a nyaka körül a hurok. És Otto Skorzenyhez fordult segítségért. A náci hőshöz, aki akkor 54 éves volt, és Spanyolországban élt.

Skorzeny be is szállt Münchenben Krug fehér Mercedesébe, és miközben kifelé hajtottak a városból, elmondta neki, hogy első lépésként három testőrt szerződtetett mellé. Akik történetesen a mögöttük haladó kocsiban ülnek, és vigyáznak rájuk, amíg az erdőben találnak egy helyet, ahol nyugodtan beszélgethetnek. Krugot ott és akkor ölték meg, és a ravaszt az egykori híres náci hős húzta meg. Otto Skorzenyből akkorra a Moszad titkosügynököt csinált. A zsidó állam titkosügynökét.

Miután Krugot lelőtte, a három izraeli “testőr” savval locsolta le, majd egy előre megásott gödörbe rejtette a holttestet. Citrommal töltötték fel a sírt, hogy a nyomkereső kutyák vagy a vadon kószáló állatok ne foghassanak szagot.

A három emberből álló alakulatot Izrael későbbi miniszterelnöke, Jichák Samir vezette: akkoriban ő irányította a Moszad különleges operatív egységét.

Annak, hogy az izraliek együtt dolgoztak Skorzenyvel, egy oka volt: minél közelebb akartak férkőzni azokhoz a nácikhoz, akik segítettek Egyiptomnak abban, hogy ellenük bevethető modern fegyvereket állítson elő. Az önvédelem felülírt mindent.

De Skorzenyt mi motíválta abban, hogy együttműködjön a Moszaddal? A háborúban utolsó nevezetes cselekedete az volt, hogy a normandiai partraszállás után 150 fős egységét amerikai egyenruhába öltöztette, és zsákmányolt amerikai tankokkal a saját vonalaik mögül támadta az amerikaiakat. Fogságba esett, bíróság elé állították, ám a hadbírók két év után felmentették. De nem engedték még el: újabb vádakat készültek megfogalmazni ellene. Miközben egyik börtönből a másikba szállították, nyoma veszett – amerikai uniformisba bújt egykori SS-katonák segítettek neki a szökésben.

Egyes pletykák szerint a CIA elődjének a keze is benne volt a dologban, bizonyos szolgálatokért cserébe. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy Skorzeny engedélyt kapott spanyolországi letelepedésre. Az ibériai országban akkoriban csak úgy nyüzsögtek a náci veteránok, Franco tábornok védelme alatt. A következő években az argentin Peron elnöknek épp úgy adott tanácsokat Skorzeny, mint Nasszernek Egyiptomban. Ekkor került barátságba egyiptomi tisztekkel, akik a rakétaprogramon dolgoztak, és akik a német tudósokat alkalmazták.

Közben Izraelben azon törték a fejüket a Moszadnál, hogyan tudnák likvidálni őt. De a titkosszolgálat akkori főnöke, Isser Harel jobbat talált ki: azt, hogy inkább csalják tőrbe Skorzenyt. Hogy aztán beépüljön a tudósok közé, és segítse Izraelt. Erre a feladatra csak egy náci felelt meg. Olyant, akiben bízhatnak, soha nem találtak volna. De olyant, akire számíthatnak, igen. És ez volt Skorzeny. Alapos és eltökélt, titoktartó és innovatív.

A Moszad egyik ügynöke, Joe Raanan, aki Bécsben nőtt fel, akár csak Skorzeny, egy különítmény élén Spanyolországba utazott, és kémkedni kezdett Skorzeny után: megfigyelte őt magát, az otthonát, a munkahelyét, a napi rutinját. Az ügynökök közt ott volt egy huszonéves német nő, Anke is. Szép, vidám és könnyen flörtölő.

Skorzeny 1962 elején egy bárban koktélozott nála jóval fiatalabb feleségével, Hitler egykori pénzügyminisztrének, Hjalmar Schachtnak az unokahugával. A pultos bemutatott nekik egy fiatal német párt. A nő a huszas éviben járt és szép volt, a férfi pedig jólöltözött és negyvenes. Német turisták, mondták, és éppen most élték át életük legrémesebb élményét: egy utcai rablást. Az akcentusuk ugyanúgy osztrák volt, mint Skorzenyé.

Egy kis ital, egy kis flörtölés után Skorzeny felesége meghívta a csomag, útlevél és pénz nélkül maradt párt éjszakára díszes villájukba. A Moszad archívumában talált beszámolók szerint szikrázott a levegő a két pár között. És amikor már éppen arra került volna sor, hogy eldöntsék, milyen felállásban is töltik az éjszakát, a házigazda előhúzta a pisztolyát, és azt mondta: “tudom, hogy kik vagytok és mit kerestek itt. Moszad-ügynökök vagytok, és azért jöttetek, hogy megöljetek.”

“Csak félig van igazad. Tényleg a Moszadtól vagyunk, de ha meg akartunk volna ölni, már hetekkel ezelőtt megtettük volna” – jött a válasz.

“Vagy én öllek meg benneteket” – így Skorzeny.

Mire a fiatal nő szépen elmagyarázta, hogy akkor majd mások jönnek, és azok már nem fogják koktélozással vesztegetni az időt, még azelőtt kiloccsantják az agyát, hogy megláthatná őket. Viszont ha segít nekik, akkor másmilyen lesz a folytatás.

Ekkor egy kis alkudozás kezdődött, még mindig felemelt pisztollyal. Az hamar kiderült, hogy a Moszadnak információ kell, ám Skorzenyt nem izgatta a pénz, amit ezért cserébe ajánlottak. Helyette azt kérte, hogy a híres bécsi nácivadász, Simon Wiesenthal húzza ki az ő nevét a listájáról. A pisztoly visszakerült a tokjába, a két férfi kezet rázott. Így lett Otto Skorzeny a Moszad ügynöke.

Később Izraelbe vitték, ahol hivatalosan is beszervezték, instrukciókkal látták el, és közben elvitték a holokauszt 6 millió áldozatának emléket állító jeruzsálemi Jad Vasem múzeumba. Ahol az egyik látogató az ujjával rábökött, és azt mondta: ez egy háborús bűnös. De Skorzeny kísérői közölték vele, hogy téved. Éppen hogy egy holokauszt-túlélő.

Később Skorzeny azt mondta: a Wiesenthal-lista a halálos ítélete lett volna, míg az együttműködés a Moszaddal az életbiztosítása volt.

Izraeli ügynökként Skorzeny sok küldetést hajtott végre. Nemcsak az Egyiptomban dolgozó német tudósok bizalmába férkőzött be, hogy aztán kijátsza őket, de olyan európai vállalatok adataival is ellátta a Moszadot, amelyek az egyiptomi katonai programok beszállítói voltak. Ilyen volt Heinz Krug Intra nevű cége is Münchenben. Ő maga is postázott egy izraeli bombát Egyiptomban a 333-as számú gyár rakéta-részlegébe, ahol a németek is dolgoztak. A csomag felrobbant, megölt öt egyiptomit. A misszió eredményes volt, a legtöbb német otthagyta Egyiptomot. A német tudósokat fenyegető akciókat később Ben Gurion miniszterelnök leállította: részben azért, mert félt, hogy árthat annak a nyugat-német fegyverüzletnek, amit ő hozott tető alá.

A Moszad ügynökei megpróbálták levetetni Wiesenthal listájáról Skorzenyt, de a nácivadász ezt elutasította. Erre hamisítottak egy levelet Wiesenthal nevében, melyben az állt, hogy a nevét tisztázták.

Skorzeny soha nem magyarázta el pontosan, mi vitte rá arra, hogy Izraelt segítse. Önéletrajzában még az ország neve sem szerepel. De az együttműködés tényleg életbiztosításnak bizonyult: a Moszad nem ölte meg. Valószínűleg szerepet játszott a döntésében az is, hogy szerette a titkos küldetéseket. Vannak, akik arra tippelnek, hogy a megbánás is motiválhatta, bár ezt a Moszad pszichoanalitikusai igencsak kétlik.

Bármi is volt az indíték, Otto Skorzeny a titkát a sírba vitte. 1975. júliusában halt meg, Madridban, rákban. Két temetése volt: az egyik egy kápolnában a spanyol fővárosban, a másik pedig a család bécsi birtokán, ahova a hamvait vitték. Mindkettőn sok német háborús veterán vett részt, és náci karlendítéssel búcsúztatták, Hitler kedvenc dalait énekelve. Egy párnán ott nyugodott mind a 14 náci kitüntetése is.

A madridi tömegben ott volt egy ember, akiről senki nem tudta, kicsoda. Joe Raanan volt, aki beszervezte a Moszadba Skorzenyt. Akkor már maga is sikeres üzletemberként tevékenykedett Jeruzsálemben. Nem a Moszad küldte Madridba: saját döntéséből, saját pénzén ment. Egy régi osztrák harcos búcsúzott egy másiktól, egy öreg titkosszolgálati kapcsolattartó egyik legjobb és leggyűlöletesebb kémjétől.