Öt orosz katonát ölt meg Palmüránál – állítja az ISIS
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet pénteken azt jelentette be, hogy orosz katonákkal végzett Szíriában, a palmürai romok közelében.
Az ISIS mai közleménye szerint az öt orosz katonán kívül a szíriai hadsereg hat tagját is megölték, egy ütközetben pedig a Hezbollah néhány fegyveresével is végeztek. A szervezet médiaoldala, az Aamaq azt írja, hogy az egyik orosz katonai tanácsadó volt, és Palmürától nyugatra ölték meg a társaival együtt, amikor le akartak rohanni egy területet. A tanácsadó holttestéről videót is közzétettek – közölte az Aamaq, és valóban bemutatott egy képsort, melyen egy véres holttest látható katonai ruhában. A videón fegyvereket is mutatnak, ezeket állítólag az oroszoktól vették el, és egy csomag kötszert, cirill betűs feliratokkal.
Putyin orosz elnök hétfőn jelentette be, hogy kivonják az orosz katonák egy részét Szíriából, és az első katonai gépek kedden már el is hagyták az arab országot. Az orosz légicsapások ugyanakkor a részleges csapatkivonás ellenére folytatódnak.