Dél-Amerika sokszínű ABC-je

Férfiasan bevallom, hogy erre jómagam is csak közvetlenül a cikk megírása előtt, a Makadám Mérnök Klub legutóbbi rendezvényének tájékoztatóját olvasva jöttem rá. Tudatlanságom ellenére élvezettel hallgattam Dr. Timár András jó kedélyű, ugyanakkor rendkívül színes élménybeszámolóját februári, kéthetes dél-amerikai kalandozásairól.

Timár professzor és útitársai már Londonban elkezdték magukat az impozáns épületek látványához szoktatni, mégpedig a 309 méter magas Szilánk megtekintésével. A magasság egyébként is vendégként szegődött a túra tagjai mellé, akik a két hét alatt összesen 39 órát töltöttek a fellegekben.

A párafelhők miatt az Iguazu vízesés (fotó) partjainál is földön túli, vagy inkább föld fölötti látvány fogadta a fáradt, de lelkes barangolókat. A 2700 méter hosszan elnyúló, Argentína és Brazília határán fekvő zuhatag a harmadik legnagyobb a világon. Ilyen látvány mellett nem könnyű a lábunk elé nézni, de aki így tett, az sem járt rosszul, hiszen a sűrű aljnövényzetben leguánok, gekkók és kígyók pihentek meg.

A magyar utas csoport tagjai pedig kényelmes szálláshelyükön tették ugyanezt. Szükség is volt a jó erőnlétre, hiszen másnap a vízesés argentin oldalának meghódítása következett. A víz mintegy 80%-a itt zuhan alá és folyik tovább a Paraná folyóba. Ekkora víztömeg pedig nem maradhat kihasználatlanul, az ide telepített vízerőmű teljesítménye mintegy tízszerese (!) a paksi atomerőműnek.

Az ormányos medvéket (koatikat), különféle színes madarakat és ékszerteknősöket ez a tény nem igazán nyűgözte le.

Tímár professzorékat igen, ám mégsem időzhettek sokáig, hiszen várt rájuk Buenos Aires, a maga színpompás fáival és épületeivel. Elég csak a hol rózsaszín, hol sárga vagy piros kabok, a kék virágú jacaranda esetleg a terebélyes elefántfát megemlíteni. Ami az épületeket illeti, színpompában a bohém Boca negyed, a város régi kikötője vitte a prímet. A kíváncsi vándor ott arra is választ kaphatott, hogy mi köze a Boca Juniors futballcsapatának egy svéd hajóhoz.

Ennek magyarázatával most nem tölteném az időt, hiszen a városnézés gyalogszerrel és tömegközlekedéssel zajlott. Például a kétszer hét sávos Avenida 9 de Julio sugárúton, amelyen az éjszakánként kivilágított egykori first lady, Eva Peron szobra vigyázza a rendet.

Ha már hónapok, érdemes volt ellátogatni a Plaza del Mayo-ra (Május tér, fotó fent) is. Az ott álló Casa Rosadaban a mindenkori elnök lakik, a Catedral Metropolitanaban pedig Ferenc pápa tartotta a miséket nem is olyan rég. Az El Telmo negyedben pedig az urak tartják meg a hölgyeket mind a mai napig, mégpedig a táncparketten. Ez a városrész ugyanis a tango őshazája. A fővárostól Eva Peron sírjának látogatásával búcsúztak a magyar utazók és tovább indultak Patagónia vad vidékeire.

A Valle Encantado (Elvarázsolt völgy-fotó) anno Antoine de Saint-Exupéryt ihlette meg, a Nahuel Huapi gleccsertó kristálytiszta vize pedig az előadás hallgatóságát bűvölte el.

A túra azonban folytatódott Chilébe, hegyeken át, tavakon át, spanyol hangzású, ámde német kinézetű településeket, mint Puerto Vargas érintve.

A láma, mint háziállat azért tájidegennek hatott volna ott. Nem úgy Valparaisóban, Pablo Neruda egykori lakóhelyén, ahol rózsabors fák illatoznak a szélben, de tündököl a hibiszkusz és a golgota virág is.

Vína del Marban borban nem, de a Csendes-óceán hideg vizében fürödhettek a legbátrabbak.

A szívmelengető cukornád pálinka megízlelésére viszont már Rio de Janeiroban (fotó) került sor.

Cukorból nem csak pálinkát, hanem süveget is készítenek Rióban. Persze ez csak vicc. A város egyik fő nevezetességének számító, 30 méter magas Krisztus szobor tárt karokkal várja a zarándokokat a Cukorsüveg-hegy tetején. Mi is így tettünk, az előadás után vártunk egy keveset, hogy argentín Carbonada criolát és brazil krémest falatozva kapjunk egy kis ízelítőt abból, hogy milyen sokszínű és édes is az élet Dél-Amerikában.