Királyi kegyelmet kapott az uralkodót bíráló katari költő

Királyi kegyelemben részesítették és kiengedték a börtönből a katari Mohamed al-Adzsámi költőt, akit a hatalom és az uralkodó bírálatáért először életfogytiglanra, majd később 15 évi szabadságvesztésre ítéltek – közölte szerdán a művész egyik családtagja.

Adzsámit, eredeti nevén Ibn al-Dzíbet 2011. november 16-án tartóztatták le egy verséért, amelyben bírálta a rendszert, és védelmébe vette a számos arab országban rendszerváltozást elindító “arab tavaszt”. Egy évvel később első fokon életfogytiglanra ítélték az emírt érő kritikáért, “az állami jelképek elleni támadásért és a hatalom megdöntésére irányuló lázításért”, majd 2013-ban 15 évnyi börtönre enyhítették büntetését.

A költemény bírálja a katari uralkodót, tiszteleg a tunéziai forradalom előtt, és kifejezi azt a reményt, hogy a változás elér más arab országokat is. Egyik sora szerint “mi mind Tunézia vagyunk egy elnyomó elittel szemben”.

Jogvédő csoportok széles körben elítélték és képmutatónak minősítették Katart a költő bebörtönzését, az aprócska Perzsa-öböl menti ország ugyanis igyekezett az arab világon végigsöprő tiltakozáshullám támogatójaként beállítani magát, főként nagy befolyású műholdas hírtévéje, az al-Dzsazíra révén.

Egyelőre nem világos, Tamím bin Hamad ász-Száni sejk, a katari emír miért részesítette kegyelemben Adzsámit. A Reuters brit hírügynökség mindenesetre megjegyezte, néhány napon belül két nemzetközi konferenciát is rendeznek a szólásszabadságról a dúsgazdag öbölállamban.

A Perzsa-öböl menti országokhoz hasonlóan a kevesebb mint kétmillió lakosú Katarban is erőteljesen korlátozzák a szólásszabadságot, a sajtóorgánumok gyakran alkalmaznak öncenzúrát, és nincs szervezett politikai ellenzék.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez