Ünnep: rövidített munkanapot hirdetnének március 15-re az erdélyi vállalkozók
Arról van némi elképzelésünk, hogyan nem tarthatták meg a magyar állami ünnepeket Ceausescu Romániájában. De vajon ma hogyan ünneplik a szabadságharcot az erdélyi magyarok? Erről kérdeztük Székelyudvarhely független polgármesterjelöltjét, Lukács Lászlót.
– Hogyan ünneplik március 15-ét Erdélyben?
– Büszkén. Nekünk, erdélyi magyaroknak ez a legfontosabb ünnepünk augusztus 20. és október 23. mellett. Mindhárom eseményről kellőképpen emlékezünk meg. Március 15-én utcai felvonulásokat szoktunk rendezni a települések főterein, ahol mindig van egy központi ünnepség, beszédet tart a polgármester. Illetve ez előtt és után vannak kulturális rendezvények múzeumokban, színházakban. Viszont olyan is előfordul, hogy barátok, ismerősök valamilyen szűk körű fogadáson emlékeznek.
– Ahol román a polgármester, ott ki tartja a hivatalos beszédet?
– Ott általában a magyar alpolgármester, vagy az önkormányzat magyar képviselője. Azokon a helyeken pedig, ahol több magyar párt is van, mindenki szót kap.
– Mennyire nehezíti az emlékezést, hogy önöknél nem munkaszüneti nap március 15?
– Egyrészt reméljük, hogy a román vezetés hamarosan észreveszi, hogy számunkra ezek nagyon fontos dolgok, és elérjük a munkaszüneti nappá nyilvánításukat. Másrészt a magyar vállalkozói kör, ahol ugye nagyon sok magyar dolgozik, szintén fontosnak tartja ezeket az ünnepeket. Ezért általában ilyenkor rövidített munkanapot hirdetnek.
– Hogy van ez az iskolásoknál?
– Ők általában szervezetten ünnepelnek az osztályokban, a közösségben.
– Ceausescu idején hogyan emlékeztek a magyar ünnepeken?
– Fű alatt. Mindenki otthon. Legfeljebb csináltunk egy kis kokárdát családi, vagy nagyon bizalmas baráti körben. Emlékszem, szép ünnepet kívántunk egymásnak. De nyíltan, szervezetten tilos volt. Ha véletlenül történelem, vagy magyarórán éppen aznap tanultak ezekről a dolgokról, akkor szigorúan memoriterként el lehetett mondani egy-egy verset.
– Milyenek voltak a rendszerváltás utáni első március 15-ék?
– A legelső nagyon érdekes volt. Mert például Marosvásárhelyen éppen 1990-ben csaptak össze a románok és a magyarok az anyanyelvű oktatás megteremtése miatt. Az ottani forradalmi feszültség az összes magyarlakta helyre rányomta a bélyegét. A következő évben, 1991. március 15-én viszont eufórikus volt a hangulat. Akkora tömeget még nem láttam (én akkor Nagyváradon éltem). Mindenki ott volt egységesen, megosztottság nélkül. Fantasztikus élmény volt. Ma már nincs ez így. Az eufória nem tart örökké, meg generációváltás is történt, sok a vegyes házasság. Ez is átalakult.