“A hidzsábosnak” hívja magát, utalva a mindig hordott muzulmán fejkendőjére, amit elegánsan köt fel reggelente, mielőtt munkába indul a Fehér Házba. Rumana Ahmed Barack Obama elnök helyettes nemzetbiztonsági tanácsadójának, Ben Rhodes-nak a tanácsadója.
Nem ő az egyetlen muszlim, aki érzékeny beosztásban van a Fehér Házban, és bizalmas információkkal dolgozik. Mások a jogi, a bevándorlási, a tudományos és technológiai részlegekben teljesítenek szolgálatot – miközben a muszlimok a nemzetbiztonsági és a bevándorlási viták fontos szereplőivé váltak az Egyesült Államokban. Nem is oly régen a republikánus elnökjelölt-jelölt, Donald Trump jelentette ki, hogy nem szabadna beengedni őket az Államokba, “amíg nem tudjuk, mit tegyünk velük”.
Rumana Ahmed tele van energiával. Washington egyik elővárosában született, bangladeshi családban. A szüleinek eszükbe sem jutott, hogy gyermekük az amerikai kormányzatban csinálhat karriert. Mint ahogy kezdetben neki sem.
Ez 2008 nyarán változott meg, amikor látta az akkori elnökjelöltet, Barack Obamát a reményről és a változásról beszélni. Az üzenet továbbrezgett benne, és a közszférába vonzotta.
Először gyakornoknak vették fel 2009-ben az elnök levelezésével foglalkozó részleghez. Egy idő után munkatárs lett, a Változás Bajnokai programnál dolgozott, ami arról szólt, hogyan lehet felemelni a mindnnapi amerikai embereket – meséli az Al Arabiya televíziónak. Legyen szó akár a fegyveres erőszak megállítására létrehozott csoportokról, akár arról, hogy minél többeket bevonjanak az egészségügyi ellátásba, vagy mondjuk a források megosztásáról egyes közösségeken belül.
Munkája során olyan emberekkel találkozott, akik szenvedélyesen kiálltak különböző ügyek mellett. Amit ott megtanult, az segítette abban is, hogy megtalálja a helyét a saját muszlim közösségében is. Amelynek bizonyos értelemben fehér házi összekötőjévé vált. “Tényleg izgalmas volt. Fel kellett szólalnom, össze kellett hívnom embereket különféle rendezvényekre, például a tavalyi elnöki kerekasztalra. Akkor nem tűnt fel, de így, visszanézve már igen, hogy sokakban felmerülhetett: komolyan vesznek-e engem, aki nemcsak fiatal vagyok, de amerikai muszlim is?”
Arra a kérdésre, hogy érzett-e már diszkriminációt, mosolyogva válaszol. “Utóljára 2001. szeptember 11. után. Éppen akkoriban kezdtem kendőt hordani, még az általánosban, és akkor bizony átmentem mindenféle terrorizáláson, zaklatáson. De azóta tényleg soha nem volt dolgom ilyesmivel.”
Azt mondja, pont az ellenkezőjét tapasztalta a Fehér Házban. “Úgy éreztem, bátorítanak a kendőviselésben is, sokan jöttek oda hozzám, és kérdezték, hogy látom én a dolgokat. És értékelték, amit mondtam, azt, hogy egy másik perspektívát ismerhettek meg.”
Beismeri: először kicsit tartott attól, mit szólnak majd a Nyugati szárnyban a fejkendőjéhez. “Először is, nem tudtam elhinni, hogy tényleg ebben az épületben dolgozom. Vajon hogyan fogadnak majd? De mindenki nagyon kedves volt, ugyanúgy néztek rám, mint bárki másra. Ben, a főnököm izgalmas lehetőségeket adott arra, hogy az elnökkel találkozzam. Minden alkalommal, amikor ez történik, tudni szeretném: kilógok-e a sorból a fejkendőmmel?”
A kendőviseletnek előnyei is vannak – mondja, és arról beszél, amikor kedvenc színészével, Adam Scottal találkozott. “A hátteremről kérdezett, arról, hogy milyen a Fehér Házban dolgozni és milyen kendőt hordani. Végül azt mondta: azt szeretné, ha a lánya, amikor felnő, olyan lenne, mint én.”
Rumana Ahmed úgy gondolja: a beosztása a Fehér Házban annak a jelképe, hogy a kormány támogatja a sokféleséget, amibe a muszlimok is beletartoznak. Azt mondja, egy marokkói konferencián egy fiatal palesztin ment oda hozzá, mert nem akarta elhinni, hogy a Fehér Ház tényleg alkalmaz egy fejkendős nőt.
A főnöke, Ben Rhods arról beszélt az Al Arabiyának, hogy a fiatal nőé “egy nagy amerikai sikertörténet, Ahmed nagyszerű képviselője az országnak és értékeinek. Minden nap rá támaszkodom, és mindenben segíti a munkánkat.” Abban, hogy a muszlimokkal szót értsenek, éppen úgy, mint mondjuk a kapcsolatok normalizálásában Kubával. “Nagyra értékli a hazáját és a hitét is, és azt bizonyítja, hogy ez a két dolog nincs ellentétben egymással, sőt az egyik tiszteletben tartja a másikat. Példát ad azoknak a fiatal muszlimoknak, akik tudni szeretnék, hogy hol a helyük Amerikában.”
