Ajándék azoknak, akik nőnek érzik magukat – oda pisilsz, ahova akarsz
Tetszésük szerint választhatnak férfi vagy női illemhelyet a transzneműek a New York-i közintézményekben Bill de Blasio főpolgármester hétfőn kibocsátott és azonnali hatállyal életbe lépő rendelete alapján.
A rendelet értelmében a középületekben, a parkokban, a játszótereken, az önkormányzati uszodákban és más hasonló helyeken senkit sem kötelezhetnek arra, hogy személyi igazolvánnyal, orvosi igazolással vagy bármilyen más módon igazolja nemi hovatartozását.
Az illemhelyhez való hozzáférés alapvető emberi jog, amelyet senkinek az esetében sem szabad korlátozni vagy megtagadni – hangoztatta közleményében a főpolgármester.
New York a szexuális kisebbségek jogaiért vívott küzdelem bölcsője, és továbbra is ezen harc élvonalában akarunk lenni annak érdekében, hogy minden New York-i méltó módon élhesse az életét – tette hozzá Bill de Blasio.
New Yorkban 25 ezerre becsülik a transzneműek számát, vagyis azokét, akik nem a biológiai (születési) nemükhöz tartozónak érzik magukat, vagy bizonytalanok a nemi identitásukat illetően.
Egy nagyszabású felmérésben a megkérdezettek negyede vallotta azt, hogy nem engedték be abba a mosdóba, amelybe társadalmi neme (gender) alapján tartozik.
Egy, a témában novemberben tartott népszavazás előtt a texasi Houstonban egy civil szervezet a transzneműek WC-választási lehetősége ellen kampányolt azzal érvelve, hogy a helyzettel visszaélve férfi szexuális bűnözők hatolhatnak be női mosdókba.