A BRICS-kábel stratégiai fontosságú alternatív távközlési rendszerként vonulhat be a történelembe, mivel jelenleg Indiát, Kínát, Brazíliát, Oroszországot és Dél-Afrikát, európai és észak-amerikai adat- és kommunikációs központok szolgálják ki, ami az adatvédelmi kockázatok mellett igen magas költségeket is jelent.
A közel 34.000 kilométer hosszú és 12.8 terabit per másodperc kapacitású hálózat a BRICS-országok felhasználóit gyors, és olcsó internet hozzáféréshez juttatná, illetve e rendszeren keresztül csatlakoznának az említett országok az USA által működtetett kommunikációs csatornákhoz is. A kábel Brazíliát elhagyva az Atlanti-óceán alatt futna Fokvárosig, ahonnan Mauritius érintésével ágazna el az indiai Chenai felé, illetve Szingapúron keresztül a kínai Shantou városát érintve ékrezne az északi Vlagyivosztokba.
A BRIC-kábel fejlesztői helyesen felismerve a világ netpiacának szűz területeit, egy csapásra 21 afrikai országot is ellátnának szélessávú internettel, ezzel is élénkítve Fekete- Afrika és a feltörekvő ötök gazdasági kapcsolatait.
Az új kommunikációs hálózat megvalósíthatósági tervei már 2011-ben készen álltak, és ha minden a kivitelezők elképzelései szerint megy, akkor a 2014-es év második felében már üzembe is helyezhetik a BRICS-kábelt.
A projekt egyéként több nemzetközi befektetői csoport érdeklődését is felkeltette – amint azt a Planet Infowars portál nyilatkozata sejtetni engedte „a közvélemény még mit sem sejt a BRICS-országok jövőbeli gazdasági terveiről, legfőképpen pedig azok volumenéről.”
Amióta napvilágra került, hogy az észak-amerikai NSA több latin-amerikai ország internetes kommunikációját is lehallgatta, feltörte a Petrobras számítógépes rendszerét, illetve többek között megfigyelte Dilma Rousseff brazil kormányfőt, az érintett országok kiemelt fontossággal kezelik digitális távközlési rendszerük védelmét, valamint annak függetlenítését az északi nagytestvértől.