Kokaint rejtettek a történelemkönyv borítójába

Egy történelemkönyv borítójába rejtettek csaknem 230 gramm kokaint. A csomagra a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmán találtak rá a pénzügyőrök, amikor egy Argentínából érkező, iskolai felszereléseket tartalmazó küldeményt vizsgáltak át.

Suller György Attila őrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője közleménye szerint a küldemény a reptér postaforgalmán keresztül érkezett Argentínából egy magyarországi címzettnek. A csomag átvilágításakor tűnt fel a pénzügyőröknek, hogy a röntgenképen “egy szokatlan anyag” nyomai is láthatóak voltak, így a csomagot alaposabban is megvizsgálták.

A küldemény néhány iskolai felszerelés mellett egy történelemkönyvet is tartalmazott, amelynek mindkét oldali borítójába ragasztva 229 gramm, nagy tisztaságú kokaint találtak a pénzügyőrök. A kábítószer feketepiaci értéke 3,5 millió forint.

A pénzügyőrök feljelentést tettek a rendőrségen kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt.

A szóvivő a közleményében arra is kitért, hogy az elmúlt három hónapban további 23 esetben tettek feljelentést a pénzügyőrök kábítószer-kereskedelem, illetve kábítószer-birtoklás gyanúja miatt. Ennek során összesen mintegy négy kilogramm kábítószert foglaltak le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

(a fotó illusztráció)

A NAV az elmúlt három hónapban további 23 esetben, összesen mintegy 4 kilogramm drogot foglalt le a reptéren.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez