A 26 éves Essa Hassan egy ösztöndíj-programmal érkezett tavaly ősszel Mexikóba. Ezt a közép-amerikai országban működő Habasha nonprofit csoport ajánlotta fel azoknak a szíriai diákoknak, akik az öt éve tartó polgárháború miatt kénytelenek voltak megszakítani a tanulmányaikat. A vízumában nem is a menekült szó áll, hanem az, hogy diák.
Azt mondja, büszke erre, és nem is akar más lenni. A Pánamerikai Egyetemen tanul, ahol mindenki ismeri és köszönti, ahogy végigmegy a kampuszon. A Thomson Reuters Alapítvány munkatársával beszélgetett. Azt mondta: Mexikóban bárki lehet belőle. Ott nem akasztanak cimkét az emberekre.
Otthon, Szíriában Hassan a záróvizsgáit tette le 2011-ben, amikor a teszteket félbeszakították az erőszakos összecsapások a kormánypárti és ellenzéki tüntetők között. A rendőrök a megrémült diákokat a hálótermekbe terelték, ahol nem volt áram, és azokat a fiatalokat, akik olyan térségekből érkeztek, amelyek támogatták a lázadókat, elvitték és megverték.
“A lépcsőket vér borította. Elképzelni nem tudom, hányan haltak meg vagy tűntek el azon az éjszakán” – mondja Hassan.
Miután erősen rá akarták venni, hogy lépjen be a hadseregbe, a Szíria észak-nyugati részéről indult fiú terveket kezdett szövögetni a menekülésről. “Ha nemet mondasz a katonaságra, azt jelenti, hogy lázadó vagy, esetleg az ISIS tagja. Három lehetőségem volt: embert ölök, börtönbe megyek vagy elmenekülök.”
Hassan eladta mindenét, és a katonai ellenőrzőpontokat megkerülve jutott el Törökországba 2012 elején. 450 dollárnyi pénze volt, két dzsekije és négy könyve – az egyik Orwell 1984-e, arabul és angolul.
A kis könyvtárat megtépázta a négy év az úton. Hassan Isztambulból Bejrútba költözött, arabot tanított és állást kapott az Action Against Hunger nevű szervezetnél, amely az embercsempészeknek próbált a nyomára bukkanni, és a szíriai menekülteknek fenntartott táborokat felügyelte. Innét Olaszországba ment tovább.
“Róma volt az egyetlen hely, ahol depressziós voltam. Limbós volt nagyon: szegénység, félelem, lejárt vízum, egy apró lakás a reptérnél. Hogy barátokat szerezzek, azt mondtam, izraeli vagyok. Senki nem akar találkozgatni egy szíriaival, azt hiszik, mindegyikünk bent van az ISIS-ben.”
Hassant alavitaként nevelték – ez az a síita irányzat, amelyhez Bassár el-Aszad elnök is tartozik. A fivérei a kormány légierejében szolgálnak. Hassan azonban nem érzi úgy, hogy lojálisnak kellene lennie a kormányhoz. “Amit én gondoltam, annak nem volt helye a családban… Ott úgy hiszik, hogy Aszad bármely nap győzhet, és kívánják is ezt.”
A kérdésre, hogy Mexikó-e most az otthona, azt mondja: olyan nincs többé neki. “Az otthon nem egy hely, egy nyelv, vagy tárgyak. Ha menned kell, rájössz, mennyi mindent vagy képes magad mögött hagyni.” Akiket ő hátrahagyott, azokkal szoros kapcsolatot tart Skype-on és WhatsAppon. Amikor úton volt, akkor csak rövid távú kapcsolatokat akart. “Soha nem tudhattam, mikor kell tovább állnom, így aztán fájdalmas lett volna minden elvárás.”
Most azzal a lánnyal randizik, aki segített neki mexikói vízumhoz jutni. “Most, hogy már tervezhetek is, meglátjuk, mi lesz belőle.”
(Visited 1 times, 1 visits today)
