Képmutatás-e a szankciók feloldása Belarusszal szemben? – interjú

– Hogyan szerzi az információkat Belaruszról az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának különleges jelentéstevőjeként? Milyen forrásokat használ?

– Először hadd pontosítsak egy téves klisét: én Belaruszt nem az utolsó, hanem a kommunizmus összeomlása utáni első európai diktatúrának tekintem. Bizony sokan utánozzák a volt kommunista országokban. Amúgy pedig sajnos úgy kell összegyűjtenem a tényeket, hogy nem kapok vízumot az országba. Szerencsére azonban, egyes politikai eseteket leszámítva, a kiutazás nem korlátozott. Így a szomszédos Litvániában, vagy Varsóban, Budapesten, Genfben találkozom a jogvédőkkel, a diplomatákkal, a letartóztatottak hozzátartozóival. És persze szorgalmasan olvasok mindent, ami orosz, belarusz és angol nyelven elérhető.

– Éppen a belarusz jogvédők és az ellenzék nem örül a szankciók feloldásának. Szerintük nincs javulás. Ha igazuk van, mivel magyarázható az EU lépése?

– Több dolog változik mostanában Belaruszban. Nem 100 százalékosan működik együtt Oroszországgal az ukrajnai kalandban; húzza az időt az oroszok által kért légi bázis felépítését illetően; nem küldött megfigyelőket a hamis krími referendumra. Mindezek miatt mondja, gondolja most a Nyugat, hogy új elem Belarusz függetlensége. Ráadásul Minszk anyagi gondban van, mert az oroszok már nem tudják biztosítani a kedvezményeket. Ennek következtében érthető az EU geopolitikai érdeklődésének növekedése Belarusz iránt. Lényegében azt mondja az EU, hogy érdekünkben áll ezt a stabilitást támogatni, még úgy is, hogy belül elnyomó marad a rendszer. Azzal viszont nem értenék egyet, ha azt állítanák, hogy valódi javulás a politikai foglyok szabadon engedése, és hogy erőszakmentes volt az októberi elnökválasztás.

– Gyakorlatilag most Belaruszért küzd a Nyugat és Moszkva?

– Geopolitikai szempontból valóban két érdek ütközik. Egyrészt Putyin nagyon szeretné privatizálni a 80 százalékban állami tulajdonú gazdaságot az oligarchái számára. A Nyugat pedig nagyon szeretné, ha Minszk kereskedelmi megegyezésre lépne az EU‐val, mert akkor legitim módon nyugati cégek fektethetnének be Belaruszban. És ezzel az elkötelezettségeknek egy olyan rendszere keletkezne, amely Minszket még inkább Kijev oldalára állíthatná.

– Ebben az esetben nem számít képmutatásnak az emberi jogokra hivatkozni?

– Habár nem kedvelem, amikor az emberi jogi helyzet javítására hivatott szankciók eltörlésével fejezik ki geopolitikai érdeklődésüket, de nem is abszolutizálnám ennek a nyelvezetnek a hibáját. Belarusz esetében az EU nem azt mondja, hogy javulás történt az emberi jogok szempontjából. Annyit mond, hogy azért oldja fel a szankciókat, mert egy mélyebb elköteleződésre, kooperációra van szükség, hogy meg kell nézni a fejlődés lehetőségét, mivelhogy pillanatnyilag súlyos jogsértések nem történnek, politikai foglyok nincsenek. Ez pedig igaz. És az EU-határozat fel is sorolja, min kell változtatni. Ezenkívül fontos igazság, hogy kívülről nem lehet demokráciát építeni, a kereskedelmi szankciók pedig nem voltak hatékonyak, mert nem szilárd feltételekhez kötötték őket.

– A Belaruszhoz hasonló illiberális demokráciáknak nem volna-e egyszerűbb vállalni a saját elnyomó rendszereiket az emberi jogok folytonos megsértése és az abból fakadó nemzetközi botrányok helyett?

– Nem hiszem. Nagyon igaza volt a 18. századi francia Rochefoucauld‐nak, mikor azt mondta, hogy a képmutatás a bűn tisztelgése az erény előtt. Az illiberális demokráciák, illetve a választásos autokráciák nagyon ragaszkodnak a látszathoz. Az alkotmányosságot és a demokratikus szabadságjogokat kétségbe vonják ugyan, de úgy, hogy közben azt hangsúlyozzák: ilyen máshol is van a világban. Hosszú távon a globalizáció aláássa az emberi jogokkal való visszaélést. Nem mindegy ugyanis, hogy mit sértenek meg. Az elnyomás az bizony elnyomás, de most egy olyan jogrend sérül, amelyet ezek a kormányok vállaltak. Ez a legitimációs deficit pedig óriási jelentőségű lesz majd a végjáték szempontjából.

– Térjünk vissza Belaruszhoz! Az ukrán válság nélkül is békülne most Brüsszel és Minszk?

– A geopolitika itt is valóban komoly szempont. Lukasenko még hat évvel ezelőtt is Oroszországhoz szeretett volna csatlakozni. A Majdan után viszont megszerette a területi sérthetetlenség elvét, és ma már olyan kétértékű mondatokat mond, mint például: “Vannak veszélyes imperialista oroszok, de bizonyos vagyok benne, Putyin nem tartozik közéjük.” Kettős beszéddel egyrészt arra figyelmezteti a társadalmat, hogy ha forradalmat csinálnak, jönnek az orosz tankok. Másrészt pedig arra, hogy nem fogja engedni, hogy elorozzák Belarusz területét.

– Ezen a ponton mi lehet a következménye a szankciók feloldásának?

– Az EU kimondatlan munkahipotézise szerint a kereskedelem beindítása az emberi jogoknak sem tesz rosszat. Bár nem alaptalan az ellenzék félelme, hogy a választások után megint bekeményíthet a kormány, ugyanakkor új elem a Moszkvától való félelem. Lukasenko akár még időt is nyerhet a gazdaság esetleges javításával. Az EU‐nak pedig mindenképpen geopolitikai nyereség, hogy Lukasenko nem áll Moszkva mellé az ukrajnai kalandban. Azt is meg kell várni, mit lép az Egyesült Államok Belarusszal kapcsolatban. Fontos emberi jogi vizsgája lesz Minszknek az, ahogyan a szeptemberi parlamenti választás zajlik majd. Tudnivaló, hogy Belaruszban húsz év óta nincs ellenzék a parlamentben, ezzel egyedül áll Európában. Kívánatos volna, hogy valódi pluralizmus jöjjön létre.