A francia elnök méltatta az új tunéziai alkotmányt

 A francia államfő tuniszi látogatása során azt mondta: „Tunézia nem kivétel, hanem példa és remény minden arab ország számára”. Francois Hollande felidézte tavaly júliusi szavait, amikor, ugyancsak Tuniszban kijelentette, hogy az iszlám összeegyeztethető a demokráciával.

 Mint most emlékeztetett rá, akkor még messze volt az ország az új alkotmány elfogadásától, de ez a folyamat sikerrel lezajlott. A következő lépés a választójogi törvény elfogadása lesz, és ezt követően lehet megtartani még idén az általános választásokat, utalt Hollande a tunéziai politikai menetrendre. Persze a valóság nem annyira szép, mint ahogy az a francia elnök dicsérő szavaiból következne. Épp a napokban számoltak le a biztonsági erők egy veszélyes terrorista csoporttal, amely korábban két ellenzéki politikust is megölt. De ezzel az iszlamisták ellenállása nem fejeződött be. Sőt, az utóbbi hónapokban egyre több merénylettel próbálkoztak. Jelenleg van egy törékeny konszenzus a mérsékelt iszlám pártiak és a hozzájuk képest baloldalinak tekinthető ellenzék között, de ez bármikor felborulhat, mert a szemben álló politikai erők korántsem azonos módon értelmezik a demokráciát. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez