A CIA igazgatója szerint amerikai támadásra készül az Iszlám Állam
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, John Brennan szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek vegyi fegyverei is vannak, amelyeket akár el is tud juttatni a Nyugatra.
Brennan – aki ritkán ad interjút – vasárnap este a CBS televízió 60 perc című, nagy tekintélyű műsorában nyilatkozott. Hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak a legnagyobb fenyegetést ma nem az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jelenti, hanem az Iszlám Állam, amely kiszivárgott (vagy kiszivárogtatott) hírszerzési jelentések szerint készen áll arra, hogy megtámadja az Egyesült Államokat.
John Brennan a CBS riporterének azon kérdésére, hogy tényleg jön-e az Iszlám Állam Amerikába, számítanak-e az amerikai illetékesek terrortámadásra, azt válaszolta: személy szerint ő arra számít, hogy a dzsihadisták megpróbálják elhelyezni amerikai területen az embereiket és mindazt, amivel terrorcselekményeket követhetnek el. A CIA vezetője e kísérleteket elkerülhetetlennek nevezte, ám „várhatóan sikertelennek”. Szerinte a dzsihadisták összecsapást akarnak kiprovokálni a Nyugat és a muszlim világ között vagy legalábbis a Nyugat és az általuk elfoglalt területek között, hogy így szerezzenek maguknak még több szimpatizánst.
„Azt állítják, hogy az Egyesült Államok megpróbálja átvenni az uralmat országaik felett, ám ez igencsak távol áll a valóságtól” – fejtegette a hírszerzés vezetője. A tavaly novemberi párizsi véres merényleteket Brennan a hírszerzés hibájának tartja, s – mostani közlése szerint – a francia terrortámadások után kollégáinak azt mondta: a korábbiaknál sokkal keményebben kell dolgozni, ehhez pedig technikai fejlesztésekre és létszámbővítésre van szükség a hírszerző szerveknél. Ugyanakkor megnyugtatta az aggódókat: hatékony munkával már eddig is sikerült jó pár terrortámadásnak elejét venni. Elmondta: bizonyítékok vannak arra, hogy az Iszlám Államnak vannak vegyi fegyverei, s a CIA információi szerint képes klórgázt és mustárgázt is előállítani. Sőt potenciális lehetősége van ezeket a Nyugatra juttatni. „Ezért nagyon fontos elvágni a szállítási és csempészútvonalaikat” – tette hozzá Brennan. Megerősítette egyúttal, hogy az amerikai hírszerzés aktívan részt vesz az Iszlám Állam megsemmisítésében. Az interjúban John Brennan kitért arra is, hogy a CIA Szíria mellett az olyan kudarcos államokban, mint Líbia, Szomália vagy Jemen, szintén aktívan jelen van, ám részletekre nem kívánt kitérni.