Balról háború, jobbról síparadicsom

Két világot választ el egymástól a Hermon-hegy havas gerince. Az egyikben a szíriai háború tombol, a másikban pedig síelők szlalomoznak le pályákon vagy kortyolják a forralt bort technozene hangjaira.

Tiszta napokon ellátni Damaszkuszig a sílift tetejéről, 2200 méter magasról a Golán-fennsík izraeliek által elfoglalt részén. A szíriai főváros alig 40 kilométerre van innét, mégis elérhetetlen. Izrael és Szíria hivatalosan még ma is háborúban áll egymással. Izrael Szíriától foglalta el a Golán-fennsík nagy részét az 1967-es, hatnapos háborúban, és később magához is csatolta a területet, jóllehet ezt a lépést a nemzetközi közösség soha nem ismerte el.

A Hermon hegy környéke tulajdonképpen három országé: határ Libanon, illetve a Golán izraeli és szíriai része között, nagy stratégiai jelentőséggel és szoros védelemmel. De minden télen, amikor elkezd hullani a hó, egészen egyedi síparadicsom lesz belőle.

A síelők nem igazán térnek le a kijelölt pályákról, melyeket aknákra figyelmeztető táblák szegélyeznek. A szem pedig hatalmas antennákba ütközik mindenfelé, a környékbeli nagy katonai támaszpontokra emlékeztetve. És maguk a katonák ott is vannak mindenütt, és ők is látják a síliften ülőket a tájat pásztázó távcsöveiken keresztül. “Ha Szíriából valakik be akarnak itt szivárogni, akkor igencsak jó síelőknek kell lenniük” – tréfál Nabir Abu Szaleh, a hegyimentők parancsnoka. “Nyáron meg motocross-bajnokoknak” – teszi hozzá.

Nem is annyira a beszivárgó fegyvresektől félnek, inkább a szíriai hadserg vagy a lázadók eltévedő lövedékeitől. “Már többször ki kellett ürítenünk a helyet. Ment, mint a karikacsapás, mi itt nagyon szervezettek vagyunk” – mondja a síközpont igazgatója, Liron Mills az AFP hírügynökségnek. Mills egyébként síoktató is, meg tartalékos az izraeli hadseregben. Szabadidejében kiskatonákat tanít a sízés alapjaira. “Nem érezzük itt a háborút, ez egy jól védett hely. Itt van a sereg, itt vannak a rendőrök, egyeztetünk velük mindent.”

Fehér terepszínű ruhájuk dacára a katonákat nem nehéz kiszúrni a lejtőkön. Fegyverük ott lóg a nyakukban, és óvatosan manővereznek a gyakorlottabb síelők között. Izrael ismertebb déli sivatagairól, mint sípályáiról. De az ország egytlen síparadicsoma 14, a zöldtől a feketéig terjedő pályájával naponta 8 ezer síelőt tud fogadni.

Itay 28 éves. Szabadnapot vett ki Tel Avivban, és három órát utazott, hogy élvezze az év első havát. “Olyan, mintha külföldön vakációznék. Nem mondtunk le a buszozásról, csak azért, mert felrobbanthatnak, és a síelésről sem, csak azért, mert újabb háború jöhet. Ahogy a franciák sem szakítottak a koncertre járással, csak azért, mert támadások voltak Párizsban” – mondja.

“Nincs sok hó Izralben. Így idejönni igazán csábító. Csak szórakozni szeretnénk” – teszi hozzá Amir Cohen, aki a gyermekeit is elhozta szánkózni.

A pályákon muszlim fejkendős nők éppen úgy siklanak, mint ortodox zsidók vagy ENSZ-katonák a közeli bázisról. Itt a legveszélyesebb lövedékük a hógolyó.

“Különben is, a bombázást sokkal hangosabban hallani a lenti falvakban, mint itt” – mondja Fayad Abu Szaleh, aki, akárcsak alkalmazottai többsége, a közeli drúz települések egyikén lakik. A drúzok, akik a síita iszlám egyik ágához tartoznak, egyaránt élnek Szíriában, Libanonban és Izraelben.

“Az álmunk az, hogy egy szép napon a vidék biztonságosabb lesz majd, és az egyik lesiklópálya Szíriában végződik, a másik körhöz pedig a libanoni lifttel megyünk fel” – mondja a másik Szaleh, Nabir Abu, a hegyimentők főnöke.

“Minden nap, amikor feljövünk ide, eszünkbe jut, mi lehet most Szíriában. A gyerekekre és a menekültekre gondolunk, akik sátrakban alszanak a hidegben. Nekünk megvan a felszerelésünk, a meleg ruhánk, mégis fázunk. De ők? Nem tehetünk értük sokat innét. Csak lenne már vége az egésznek.”