Amerikai tudósok teljesen átalakítanák az időt

Az idő mindenütt egyformán telik. (Kivéve persze ha fénysebesség közelébe gyorsulunk, de ez a probléma egyelőre a gyakorlatban nemigen érint senkit.) Fizikai  szempontból tehát az a kérdés, hogy most akkor mennyi az idő New Yorkban, teljes értelmetlenség, hiszen – a nagy bummtól számítva – ugyanazt a pillanatot élik meg ott is, mint itt. A kérdés mégis elhangzik, bizonyos munkakörökben akár többször is naponta. És egyre több az ilyen munkakör. A nemzetközi szállítmányozástól kezdve a hírügynökségeken át a légitársaságokig, és az egyszerű nagyszülőkig, akiknek unokái éppen a világot járják.

Ráadásul az időzónák rendszere nem is egyszerű, és meglehetősen sok ellentmondással terhelt. Egyes országok – csak, hogy ezúton is bizonygassák szuverenitásukat – saját időzónákat trükköztek ki – legutóbb éppen Észak-Korea szakadt el az “imperialista időtől”. De elég fura pl. Nepál is, amelyik – egyedül a világon – negyed órával tér csak el az indiai időtől – bár mondjuk egy országtól, amelyiknek két háromszög a zászlója nem is vártunk mást. Oroszországban 11 időzóna van – Kínában viszont csak egy – aminek a nyugati szélén telente még bőven sötét van munkakezdéskor, a keleti szélén viszont már dél körül lemegy a nap télen.

Amikor – a 19. században – kitalálták az időzónákat persze maguk is forradalmian új, és igencsak hasznos dolognak bizonyultak. A Greenwich Mean Time -ot, ami ma is az időzónák kiindulópontja, már ennél sokkal régebben – 1675-ben – meghatározták, de csak a királyi haditengerészet számára, hogy a kronométereiket tudják mihez állítani. Az egyes városok pedig a természethez – a Nap járásához – igazították a saját helyi idejüket. Ami így – még szomszédos városok esetében is – eltért pár perccel, de tekintve az utazás sebességét, ez a kutyát nem érdekelt, sőt nem is igazán érzékelték. Akkor kezdett problémát jelenteni, amikor megjelentek a vasutak, és menetrendet kellett csinálni. Ekkor ugyanis már tíz perc ide vagy oda nagyon is számított. Így a piac hozta meg az egységesítés igényét – és Nagy-Britanniában az 1840-es évekre már minden cég a Railway Time-ot használta. A hosszabb távú közlekedésben azonban még mindig nem jelentett problémát, hogy másutt, kicsit más az idő. Az egységesítés, az időzónák kialakítása akkor kezdett komoly igényként felmerülni, amikor Európában már jócskán jártak nemzetközi vonatok, és a sürgönyhivatalok is behálózták a kontinenst. A mai rendszer alapjait Sir Sandford Fleming fektette le 1879-ben, de akkor még csak önkéntes alapon csatlakoztak az országok, és úgy vélték, hogy a városok saját idejét ez nem is befolyásolja. A ma is használatos rendszert meglepően későn, 1929-ben egységesítették – utolsóként (na ki?) Nepál csatlakozott hozzá 1968-ben.

Két amerikai tudós, Steve Hanke és Dick Henry, mindketten a Johns Hopkins egyetem kutatói, Hanke közgazdász, Henry asztrofizikus, most azt javasolják, dobjuk ki az egészet a kukába. A saját megfigyeléseinktől elrugaszkodva (mikor delel a Nap), alkalmazkodjunk a fizika valóságához – vagyis, hogy egy idő van mindenütt. Vagyis, ne legyenek időzónák, mindenütt a GMT-vel számoljunk. Ez egyébként nem teljesen ismeretlen. A közlekedés fejlődésével a vonatok után most a légiközlekedés kényszerített ki egy ilyen  megoldást. A repülésben, ahol a gépek számos időzóna felett szállnak el, a világon mindenütt az egységes világidőt, az UTC-t használják. Hanke és Henry most azt javasolja, hogy ez az UTC helyettesítse mindenütt a helyi időt. Előnye – a nemzetközi kommunikációban, szállításban, közlekedésben, de akár a pénzügyi szolgáltatásokban, call centerek működtetésében, hatalmas lenne. Nem kellene folyamatosan számolgatni, konvertálni, stb. Ez – Hanke és Henry szerint – konkrétan pénzben is mérhető megtakarítást jelentene. Hátránya? A kutatók szerint semmi. Egyszerűen változtatni kell a szokásainkon. Elfogadni, hogy “egy nap” nem feltétlen “reggel” nyolctól, “este” nyolcig tart. lesznek helyek a világon, ahol “hajnal” 3 körül kel a nap, és ahol “délután” kettőkor. Egyszerűen a munkaidőt, a boltok nyitva és zárva tartását, a vonatok, buszok menetrendjét kellene az új időhöz idomítani. A valóság mit sem változna – amikor Budapesten ebédidő van, New Yrokban hajnalodik, Pekingben meg már rég vacsoráznak – csak a számok változnának az órán. Hanke és Henry lelkes. Mások szkeptikusok – mert bár lehet, hogy racionális a javaslat, az államok a racionalitásnál sokkal jobban szeretik a nemzeti szuverenitásuk érvényesítését. Az emberek nagy része pedig ugyanúgy egyetlen időzónában éli életét, ahogy száz évvel ezelőtt. És sokkal fogékonyabb a szuverenitás hangoztatására, mint az észérvekre.