Most tényleg ölt az alkohol – 26-szorosan
Hamisított alkohol fogyasztása miatt életét vesztette 26 fiatal Indonéziában. Többségük diák – közölte hétfőn a rendőrség egyik illetékese.
“A legtöbb áldozat középiskolás vagy egyetemista volt” – mondta a Jáva szigetén található Sleman város rendőrkapitánya.
A hatóságok az üggyel összefüggésben őrizetbe vettek egy házaspárt, tőlük szerezte be az etanolból, vízből és gyümölcsből készített, mérgező főzetet a halálos áldozatok többsége, 22 ember.
Az ital még további négy ember halálát okozta, ők a pancsolt alkoholt egy másik árustól vették, akit szintén letartóztattak. Az első halálesetekről szerdán érkeztek hírek.
A Tempo című helyi magazin internetes oldalán arról számolt be, hogy nagyjából húsz embert kórházban kezelnek mérgezési tünetekkel, ők szintén ittak a főzetből.
A délkelet-ázsiai szigetországban már történtek hasonló tragédiák. 2014 szilveszterén 12 ember vesztette életét pancsolt alkohol fogyasztása miatt. Hat éve 25-en haltak meg, mert házilag, rosszul elkészített szeszes italt ittak, a szerencsétlenül jártak között több külföldi is volt. Utóbbi eset a turisták körében népszerű Bali szigetén történt, az áldozatok metanollal kevert pálmabort fogyasztottak.
Az indonéziai hatóságok tavaly megtiltották az alkohol értékesítését a kisebb üzleteknek, egészségügyi szakértők ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy az intézkedés miatt csak még több ember fordul majd a szeszes italokat feketén árusítókhoz.