Szomália: visszafoglaltak egy kikötővárost a szélsőségesektől
A szomáliai kormányerők és az Afrikai Unió békefenntartói (Amisom) szombaton visszafoglaltak egy, a fővárostól, Mogadishutól délre fekvő stratégiai jelentőségű kikötővárost, amelyet előző nap adtak fel az as-Shabaab szélsőséges iszlamista fegyvereseinek közeledtére – számolt be a hadsereg és több szemtanú.
Abdirisak Mohamed, a szomáliai hadsereg illetékese közölte, hogy a szomáliai kormányerők és az Amisom katonái újra ellenőrzésük alá vették Merka kikötővárost, ahol az élet visszatért a rendes kerékvágásba. Azt mondta, kisebb összecsapás volt, de a szélsőségesek elmenekültek.
Az afrikai ország fővárosától, Mogadisutól mintegy száz kilométerre délre található Merkát négy évig, 2008 és 2012 között az iszlamisták tartották ellenőrzés alatt, míg 2012 augusztusa óta a kormányzati erők és az Amisom.