Nem csak a magzatokra veszélyes a zika

A guatemalai egészségügyi hatóságok százöt beteg esetében erősítették meg a zikafertőzöttséget, Venezuelában pedig több száz betegnél léptek fel súlyos szövődmények.

Venezuelában Luisana Melo egészségügyi miniszter bejelentette: országában a 4700 zikavírussal fertőzött beteg közül 255-nél súlyos szövődmények léptek fel. Az úgynevezett Guillain-Barre-tünetegyüttes megjelenését észlelték náluk: ez az alsó végtagok bénulásával kezdődik, majd átterjed a karokra és más tesztrészekre, illetve érintheti a légzőszerveket is, ami fulladásos halálhoz vezethet.

Guatemalában november 23-án regisztrálták az első, zikavírussal fertőzött beteget, a járványügyi hivatal pénteki összesítésében pedig már 105 betegről adott hírt, azzal a megjegyzéssel, hogy feltehetően háromszor ennyien lehetnek még, akik megbetegedtek, de nem fordultak orvoshoz.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetősége csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy “robbanásszerűen” terjed a zikavírus, ezért hétfőre sürgős független szakértői tanácskozást hívtak össze annak eldöntésére, hogy ki kell-e hirdetni a nemzetközi egészségügyi szükségállapotot. A vezetőség genfi ülésén Margaret Chan, a WHO főigazgatója azt mondta, hogy a vírus már több kezd lenni egyszerű fenyegetésnél. Még nincs bizonyíték arra, hogy a zikavírus felelős a brazíliai újszülöttek növekvő számú kóros kisfejűségéért, azonban “a veszély szintje rendkívül magas”.

A brazil egészségügyi minisztérium szerdán közölte, hogy az elmúlt hónapokban 4120 esetben merült fel csecsemőknél a kóros kisfejűség, orvosi nevén a mikrokefália gyanúja, de az eddig elvégzett több száz laboratóriumi vizsgálatból csak 270 alkalommal azonosították a zikavírust az érintett csecsemőknél, 462 esetben pedig kizárták a kórokozó jelenlétét. A kóros kisfejűséget a herpesz, a rubeola vagy a szifilisz is kiválthatja – mutattak rá. A Fehér Ház tájékoztatása szerint Barack Obama amerikai elnök pénteken beszélt telefonon Dilma Roussef brazil elnökkel a zikavírus okozta veszélyről. Egyetértettek annak fontosságában, hogy közös erőfeszítések kellenek a betegséggel kapcsolatos ismeretek elmélyítéséhez, az oltóanyag előállításához, illetve a járvány megfékezéséhez szükséges intézkedések megtételéhez.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez