Szörf: az egyik legmenőbb téli sport
Kamcsatkát 9 hónapig uralja a tél, ismételjük unalomig a tényt. Ugyanitt szörfözni, ráadásul télen, már kicsit sem szokványos. Viszont nem a hideg a legnagyobb kihívás.
Nyáron el-elsétálgatnak az óceánhoz, de télen szinte tudomást sem vesznek róla a kamcsatkaiak. Alig egy tucatnyian örülnek ennek nagyon. Ők néhány éve kezdtek el szörfözni a jeges vízben. A napfelkelte, a vulkánok, a kristálytiszta levegő és a kihalt táj, mintha az ember Isten közelében lenne.
Nyilatkozta ezt az egyik kamcsatkai szörfös egy két évvel ezelőtti videóban (lent). A reklám jót tett, Anton Morozov szörfiskolájába ma már dupla annyian járnak, mint akkor.
A kanadaiakat, belgákat és izlandiakat látva döntöttek úgy, hogy ők is kipróbálják a szörfözést télen. A kezdetekkor megfelelő ruhájuk sem volt. Morozovnak egyszer például annyira meghűlt a keze, hogy azt hitte, sosem lesz már régi. Kamcsatkán általában a víz hőfoka 0, a levegőé -15 fok körüli.
Idővel aztán belejöttek, és ma már nemcsak az öltözéket ismerik, de a jeges hullámokat is ügyesen lovagolják.
Valójában nem a hideg miatt problémás a szörfözés Kamcsatkán. A hiányos infrastruktúra miatt sokszor csak hómobillal érhető el a part. A járható utakon túl öltözőkre, lehetőleg fűtöttekre volna még nagy szükség.
Márpedig a félszigetben volna lehetőség – mondja az Orosz Szörfszövetség vezetője, Szergej Raszsivajev. Szerinte egyértelműen a téliesedés felé halad a sportág. Jeges vízben szörfözni sokkal nagyobb kihívás.
Kép: Wikipedia