Megszökött kuvaiti börtönéből egy ma halálra ítélt iráni férfi
Kémkedésért a legsúlyosabb büntetésre ítélek Kuvaitban két férfit, egyikük iráni, ő szökésben van.
Halálra ítélték kedden Kuvaitban egy 26 tagú síita csoport két tagját azzal a váddal, hogy kémkedtek Irán és a Hezbollah libanoni síita szervezet javára, valamint támadásokat terveztek – jelentette az AFP helyszínen tartózkodó tudósítója.
Egyikük szökésben van
Az egyik halálra ítélt kuvaiti állampolgár, a másik iráni, és szökésben van. Egy további vádlottat életfogytig tartó, 19-et pedig 5 és 15 év közötti börtönbüntetésre ítéltek.
A 25 kuvaitiból és egy irániból álló síita csoport ellen tavaly szeptember 15-e óta folyt bírósági eljárás. A kuvaitiak végig tagadták, hogy közük lenne Iránhoz vagy az általa támogatott Hezbollahhoz. Irán is tagadta, hogy bármilyen kapcsolata lenne a vádlottakkal.
Amikor a csoportot augusztusban felszámolták, a kuvaiti belügyminisztérium azt közölte, hogy a gyanúsítottaknál 144 kilogramm TNT robbanószert és 19 tonna lőszert találtak, valamint számos fegyvert, köztük 56 rakétagránátot, amelyekkel a minisztérium állítása szerint kuvaiti célpontokat akartak megtámadni.
Kuvait is rosszabban van a legnagyobb síita állammal
Hasonlóan több más, szunnita többségű arab országhoz, Kuvaitnak is feszült a viszonya Iránnal, és Kuvait is hazarendelte iráni nagykövetét, amikor január elején újabb konfliktus alakult ki a térség két rivális hatalma, Irán és Szaúd-Arábia között.
Rijád és Teherán között azt követően robbant ki diplomácia konfliktus, hogy Szaúd-Arábia január 2-án több szélsőségessel és terroristával együtt kivégezte az ellenzéki mozgalmakat támogató és az ország síita kisebbségének jogaiért szót emelő Nimr al-Nimr síita főpapot, akit szintén terrorizmus miatt ítéltek halálra. A kivégzés hatalmas felháborodást váltott ki Iránban. Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét még aznap tüntetők támadták meg és feldúlták. Válaszul Rijád és több szövetsége megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal.
Kuvait 1,3 millió fős lakosságának mintegy 30 százaléka síita, és hét képviselőjük ül az 50 tagú kuvaitvárosi parlamentben.