Harminc évvel ezelőtt láttam mint kamasz, aki éppen elkezdett érdeklődni a film világa iránt, de most is hallom ezt a különleges, nevetséges akcentussal beszélő, fekete-fehér filmet, amelyben elegánsan öltözött személyek egy csoportja be van zárva egy lakásba, amit nem tud elhagyni, s amelyre semmi logikus magyarázat nincs – írta visszaemlékezésében az El Mundo weboldalán Alberto Luchini filmtörténész.
A film a felfedezés erejével hatott, amelyet megerősített az évek múlása, a rendező teljes filmográfiája. Bár ennek nagy része Franciaország és Mexikó között jött létre, kialakult az a vitathatatlan következtetés, amelyet magam is vallok, hogy Luis Bunuel a spanyol film történetének legjobb rendezője, akit Luis Garcia Berlanga, Edgar Neville és Carlos Saura követnek.
Talán mert az első filmje volt amit láttam, talán a zavar, amit bennem kiváltott, filmjei közül a kedvencem az Öldöklő angyal, kis távolságra ezt követi az Elhagyottak, egy lehangoló portré a gyermekkorról és Mexikó fővárosának legnyomorultabb negyedeiről, csodálatos keveréke a legmagasabb fokra emelt neorealizmusnak, és a szürrealizmusnak, ami annyi szenvedéllyel töltötte el a rendezőt. Azután következett a Viridiana, amely éles kritikája a rosszul értelmezett eltökélt vallásosságnak és a burzsoáziának – irja a Gépnarancs.hu. És a folytatás, a korábbi Archibaldo de la Cruz bűnöző élete egy szédületes komédia, rengeteg fekete humorral, amelyben Bunuel, a megrögzött féltékeny, ugratja a megrögzött féltékenyeket. Megfizethetetlen.
Mindezen túlmenően egyike volt minden idők legbefolyásosabb rendezőinek, akinek hangja visszhangot keltett rendezők és filmek százaiban. Bunuel számos értékes dicséretben is részesült. Csak hármat kívánok kiemelni. Az első Francois Truffaut-é az Amerikai éjszakában, ahol Truffaut, aki önmagát játszotta, az aragóniaihoz hasonlóan, süket volt, mint egy ágyú. A második Javer Krahe volt, egy másik zseni a zenében és költészetben, aki egy döbbenetes jotát (aragoniai népi tánc és zenéje) komponált Harminc évvel ezelőtt címmel, amelyben alig öt perc alatt sok iróniával, összefoglalta a rendező majdnem teljes filmes pályafutását.
Los Olvidados