Mintegy 3000 esztendővel ezelőtt még az indiánok fölfedezték az agávéban lévő cukrot, amiből szeszes ital nyerhető. Az ősi receptet a maják is átvették és őrizték évszázadokon át, tőlük pedig a spanyol hódítók szerezték meg a XVI. században. Az a tequila azonban, amit ma ismerünk, csak az 1700-as években jelent meg és indult világhódító útjára.
Az ital készítése a kék agávé szedésre érett példányainak aratásával kezdődik. Ezt követően az agávébokrot megtisztítják a leveleitől, és csak az ananászra emlékeztető levéltövet (tőlevélrózsát) hagyják meg belőle, ami a cukrot tartalmazza. A levéltövet (spanyolul pinyát) hagyományos gőzfűtéses kemencékben, illetve modern autoklávokban hőkezelik, hogy a szénhidrátok erjeszthető cukorrá alakuljanak át benne. Ezután az alapanyagot darabolják, kioldják belőle a cukorban gazdag levet, megszűrik, majd erjesztik. Ezt az eljárást azonban csak akkor követik, ha 100%-os agávétartalmú tequilát készítenek.
Tekintve, hogy a tequila alkoholtartalmának csak 51%-ban kötelező agávéból származnia, ezért (a gyártandó minőségi kategóriák függvényében) az erjesztés előtt az alapanyaghoz egyéb cukoralapanyagot – így kristálycukrot vagy cukornádmelaszt – is hozzákevernek. A rozsdamentes acéltartályokban kierjesztett alkoholt azután acél-, illetve rézüstökben kétszer lepárolják, s az így nyert (érleletlen) tequilát palackozzák, vagy hordókban érlelik tovább.
Az általánosan 38-40%-os alkoholtartalmú tequilának két fő kategóriája létezik: az egyik a puro (tiszta), a másik a mixto (keverék). Ez utóbbi alkoholtartalmának csak egy része (legkevesebb 51%-a) származik agávéból. Az érlelés szerint csoportosítva (angol elnevezéssel) ismert a silver vagy érleletlen tequila, továbbá a gold, ami az érlelt és érleletlen párlat keveréke, valamint az aged, melyet legalább 2 hónapig, de legföljebb 1 évig tölgyfa hordóban érlelnek. Kimagasló minőségű az extra aged, amit legalább egy évig, illetve az ultra aged tequila, melyet minimum 3 évig érlelnek tölgyfa hordóban.