Betiltottak egy barbár szokást Gambiában

A női körülmetélésnek is nevezett eljárás betiltásáról fogadott el törvényt a gambiai parlament. A női nemi szervek megcsonkítása Afrika országainak mintegy felében elterjedt gyakorlat.

Elfogadta a gambiai parlament azt a törvénymódosítást, amely betiltja a női nemi szervek megcsonkítását. A törvényt megszegők hároméves börtönbüntetésre, illetve mintegy 365 ezer forintnak megfelelő pénzbírságra számíthatnak.

A parlament azt követően fogadott el törvényt a női körülmetélésnek is nevezett eljárás betiltásáról, hogy az ország elnöke, Yahya Jammeh novemberben szót emelt a nők megcsonkításának gyakorlata ellen.

A női nemi szervek megcsonkítása Afrika országainak mintegy felében elterjedt gyakorlat, az ENSZ több intézménye szerint ugyanakkor sérti a nők emberi jogait, a szervezet nők elleni erőszakkal foglalkozó különleges jelentéstevője szerint pedig kínzásnak minősül.

A beavatkozásnak orvosi indoka nincs. A művelet során a női nem szerv külsejét pengével részben vagy egészen eltávolítják, sok esetben érzéstelenítés nélkül. A csonkítást a legtöbb esetben kisgyermek korukban hajtják végre a lányokon.

Egy brit székhelyű jótékonysági szervezet 2010-es adatai szerint a 15 és 49 év közötti gambiai nők 80 százalékát megcsonkították.

(Visited 18 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez