Motorozás Beninben – képes útikaland

Nagyon örültem, hogy úgy alakult: rövid időn belül újra eljutottam a szubszaharai Afrikába, ezúttal Beninbe. Itt is franciául beszélnek, mint a Kongói Köztársaságban, és mivel ezt a nyelvet nem beszélem, gyakran nem volt közös nyelvünk a különben nagyon barátságos helyiekkel. Az utamat sikerült elég jól megszerveznem, a 9 éjszakából 5-ször couchsurfing-es szálláson laktam, és a helyi telefonkártyám segítségével folyamatosan kapcsolatot tartottam vendéglátóimmal. Az ország nem drága, így a többi éjszakára találtam olcsó és barátságos szállásokat. Hosszú évek óta a Lonely Planet útikönyvek segítenek útjaimon, és most is jól tettem, hogy hallgattam tanácsaikra.

Cotonouba érkeztem, és már a reptérről hazafelé megvolt az első motoros élményem. Ez még nem taxi volt, vendéglátóim (CS) jöttek értem motorral. Előre került a bőröndöm, én meg felpattantam a „vezető” mögé, és indultunk a néha homokos és döcögős, de végig érdekes úton.

Az ország déli részén a motoros taxisok hordanak bukósisakot, de az utasok itt sem. Északon már csak elvétve látni egy-egy darabot ebből a nálunk megszokott védőfelszerelésből. Nem volt könnyű megszokni a motorozást, de megszerettem, és most már hiányzik, ahogy a szép és barátságos ország is.

Természetesen utaztam más járművekkel is, így az Afrikában jellegzetes bush-taxikkal és nagyobb buszokkal is. Ez utóbbiak kényelmesek voltak, de meglepő volt, mikor időnként megálltunk, és mindenki ott végezte el a”dolgát”, ahol helyet talált a busz körül.

Az első részben az ország déli részéről írok (és mellékelek fotókat). Cotonou-t nem sokan szeretik. Valóban nem egy szép város, bár a tengerparti része nagyon kellemes. Sok sátor várja a sörözni vágyókat (persze lehet mást is inni). A sör nem drága. A legnépszerübb helyi márka a Beninoise, de én gyakran ittam a togoi Awooyo-t. Kicsit drágább volt, de szerintem nagyon finom.

A közeli Ouidah már izgalmas város. Itt először lementem a közeli tengerpartra, a Grand Popo beach-re. Sajnos úszni nem lehet sem itt, sem Cotonou-nál. A tenger nagyon erősen hullámzik, és csak a szörfösök merészkednek be néha. Viszont a helyi, esténként tömött Lion bár barátságos tulajdonosai finom reggelit csináltak. Visszaérve a városba megnéztem a „nevezetességeket” és sétáltam az utcákon. Néztem az embereket, a piacokat, néha ettem, ittam valamit a helyiekkel. Benin az úgynevezett „Rabszolgapart” része volt, ahonnan a 17-19. században rabszolgák millióit vitték az amerikai kontinensre, főleg a karibi térségbe és Brazíliába. Ouidah volt az egyik központja a rabszolga-kereskedelemnek, ezért itt természetesen van egy múzeum is, mely bemutatja a rabszolgák sanyarú sorsát. Van egy emlékmű is a tengerparton, a „Pontnál ahonnan nincs visszatérés”.

A város egyik érdekessége a piton templom. Mint a legtöbb benini múzeumban, itt is angolul jól beszélő guide-ok vezettek körbe, és mesélték el a fontos tudnivalókat. A látogatás „csúcspontja” a fotózás, amikor az én nyakamba is felkerült egy a különben veszélytelen állatokból.

Az ország fővárosa a nigériai határhoz közeli Porto Novo. Itt is megnéztem két múzeumot, de jórészt az utcákon mászkáltam. Szeretek sétálgatni, így sokkal többet lát, tapasztal, érez, szagol az utazó, mintha csak elmotorozna egyik látványosságtól a másikig.

Másnap reggel még elmentem, természetesen Zemi-john-nal a közeli Adjara-ba, ahol bár a nagy piacról lemaradtam (előző nap volt), megkóstoltam a Chez Houssou étterem híres ételét, a “grilled pork cooked in blood sauce” nevü ételt – szószának az íze a mi véres hurkánkra emlékeztetett, a husi pedig nagyon finom volt.