2016 – az év, amikor legyőzzük az Iszlám Államot

Abadi Ramadi felszabadítása után tartott sajtótájékoztatót, ott jelentette ki, hogy 2016 lesz az az év, amikor “végső csapást mér” az Iszlám Államra. Karácsonyi üzenetében – a másik oldalról – Mar Ignatiosz szír pátriárka üzente, hogy “hamarosan elkezdődik az újjáépítés”.

És minden valószínűség  szerint igazuk lesz. Legalább is katonai értelemben.  Nyáron az Iszlám Állam még jelentős területeket tudott megszerezni, Irakban Ramadit, Szíriában az ország középső részét, amelynek Palmüra a központja. Az év második felében azonban – és ebben nyilván szerepük volt az erősödő légicsapásoknak,  a csökkenő pénzforrásoknak, és az ISIS harcosok elvándorlásának is – már jelentős területi veszteségek érték az Iszlám Államot. Összességében területének 15%-át veszítette el. Az év végén két jelentősebb várost – Szindzsár, Ramadi – sikerült elfoglalniuk a kurdoknak, illetve az iraki kormánycsapatoknak. Ramadi elfoglalása azért fontos lépés, mert sikerült ezt a síita milíciák nélkül elérni, ami némi reményt adhat arra, hogy elkerülhető lesz az az esztelen tombolás, ami Tikrit visszafoglalása után történt.  Az iraki kurd erőktől nem várható nagyobb előrenyomulás – az etnikai kurd területek jelentős részét visszafoglalták, arab területen nem is szívesen mozognak.  Amíg az iraki kormányhadsereg nem zárja körül Moszult, addig ők inkább az eddigi állásaik bebiztosítására törekednek majd.

A szír kormányerők – az orosz és iráni támogatás ellenére – egyelőre nem értek el ilyen látványos sikereket. Ott az elsődleges cél eddig nem is a győzelem  elérése, hanem a vereség elkerülése volt. Ez pedig sikerült. A következő cél most láthatóan az, hogy katonai és diplomáciai eszközökkel felszámolják az enklávékat. Ez Homsznál és a libanoni határ közelében már sikerült is, és jó esély van arra, hogy Damaszkusz környékén is sikerülni fog hamarosan. A  nagy, látványos propagandagyőzelem Palmüra visszafoglalása lenne. Orosz források szerint  erre sem kell már sokat várni.  Ha Palmürát még az év elején visszafoglalják, akkor megindulhat a verseny Rakkáért.

Ebben a szír kormányerőknek az – északról támadó  – nyugati támogatást élvező  kurd-arab-asszír szövetséggel kell majd versenyezniük.  Ők most helyzeti előnyben vannak – csapataik kevesebb, mint száz kilométerre állnak Rakkától. Ráadásul ők 2015 nagy győztesei – a szíriai kurdok ez évben kis híján megháromszorozták az általuk ellenőrzött területeket. Két gondjuk van: a szír kormányerőkkel szemben egyáltalán nem rendelkeznek komoly nehézfegyverzettel, és mivel a többséget kurdok alkotják,  tisztán arablakta területre ők sem merészkednek egyelőre. A kérdés, hogy mekkora támogatást kapnak – fegyverben, hadianyagban – Amerikától (egyelőre szinte semmit nem kaptak az ígéreteken kívül), és hogy mennyire sikerül megerősíteni az “arab vonalat” a soraik közt.

2016 tehát  sokkal jobb évnek ígérkezik, mint 2015, de a nagy kérdések fennmaradnak:

– Mi lesz a győzelem után Irakkal? Sikerül-e akármilyen szinten is visszaintegrálni a kurd autonóm területet az országba?

– Sikerül-e eljutni a szír békefolyamatban odáig legalább, hogy az ország jelentős részén tartós tűzszünet lépjen életbe?  Ha igen, az gyakorlatilag az első lépést jelenti majd a béke felé. Igaz, lehet, hogy a formális béke csak évtizedek múlva jön el, és addig valami átmeneti állapot alakul ki, de jelenleg ez is eredmény.

– Mi történik azzal a több tízezer emberrel, akik jelenleg  az ISIS oldalán harcolnak?  Sokan bizonyára meg fognak halni, mások fogolytáborokba kerülnek, de biztosan lesz  a “dzsihádturistáknak” egy olyan csoportja, amelyik célt keres magának, és másutt szeretné majd megteremteni az ideális iszlám állmaot. De hol?