Egy önkormányzati piacfelügyelő, aki lángba borította a világot
Faida Hamdy sokat sír és rossz álmai vannak. Tudja, hogy a világ bajainak jelentős részét ő okozta. Több százezer ember élete szárad a lelkén. Pedig öt évvel ezelőtt csak a munkáját végezte.
Faida Hamdyt most, öt évvel az események után találta meg a Telegraph. Eddig a kutya nem volt rá kíváncsi. Pedig miatta van minden: polgárháború Szíriában, a menekültválság, a párizsi meg a tuniszi merénylet, az Iszlám Állam meg a Boko Haram. Ha ő öt évvel ezelőtt megengedőbb, talán mindez nincs. De hát ez az, amit pillangó-effektusnak nevezünk – ki tudja milyen borzalmas változásokat indít el a történelemben egy eltaposott pillangó. Jelen esetben nem pillangóról, hanem egy zöldségesstandról volt szó, Tunézia déli a turizmus által érintetlenül hagyott, szegény vidékén Sidi Bouzeid városában.
Itt dolgozott – és dolgozik máig – piacfelügyelőként Hamdy asszony, aki miután észlelte, hogy a fiatalembernek nincs engedélye, nem fizetett a standért, a standját (jogszerűen ) lefoglalta. A fiatalember azonban úgy érezte, hogy ezzel véglegesen gellert kapott az élete, az utolsó remény is elszállt, hogy valahogy megéljen. Előbb csak békésen tiltakozott, majd öt éve felgyújtotta magát. Mohamed Bouazizinak hívták. A többi pedig már történelem. Halála miatt tiltakozás tört ki a városban, ahol a rendőrök szétverték a tömeget, majd a tiltakozás kiterjedt Tuniszra, az elnököt megdöntötték. Aztán jött Egyiptom, Líbia, Szíria – a többit már tudjuk.
“Én vagyok a felelős mindenért” – vállalta el a történelem súlyát a Telegraphnak Hamdy asszony. És azt is mondta, hogy már nagyon sajnálja, mert látja, hová vezetett ez az egész, hány rendes embernek kell miatta meghalni, és minden csak egyre rosszabb lesz. “Azt gondolom sokszor, bárcsak ne tettem volna.” – mondja, és sír.
De a fiatalember, a forradalom első mártírjának családja sem érzi jól magát. A városban sokan ellenük fordultak, miután a forradalomról kiderült, hogy nem hozta el a várt boldogságot. Előbb Tuniszba mentek, majd a családból többen Kanadába.
Pedig Tunézia még az az ország, amelyet jó példának szoktunk felhozni – a vérontást elkerülték, a demokratikus rendszer megszilárdulóban van, a mérsékelt iszlamisták előbb megszerezték, majd elvesztették a hatalmat, mindezt rendben, békésen. Most éppen világi kormány van, és az átmenetet végigvivő politikusok Nobel-békedíjat kaptak. Biztatásul. De nő a szélsőségesek száma, a turizmus meg, miután magához tért a forradalom kómájából már megint válságban van a terror miatt. Az életszínvonal pedig Sidi Bouzeidban egy hajszálnyival sem nőtt.