COP21: Mit hoz Latin-Amerikának az új klíma-megállapodás?
Párizs kétség kívül igen messze fekszik az Újvilágtól, a COP21 zárónyilatkozata valószínűleg a latin-amerikai átlagember számára is érthetetlen, és talán a klímaváltozás a régió lakossága számára korántsem képezi részét a mindennapi problémáknak. Az azonban bizonyos, hogy a klímacsúcson tető alá hozott megállapodás számottevően befolyásolja majd a latin-amerikai országok gazdaságát, valamint a térség lakóinak életét. James Painter, a BBC Mundo párizsi tudósítója öt pontban foglalta össze a COP21 latin-amerikai viszonylatban fontos eredményeit.
Annak ellenére, hogy globális szinten Latin-Amerika csak 10%-ban felelős az üvegházhatást okozó gázok kibocsájtásáért, a régióban számos térséget veszélyeztet a Föld légkörének felmelegedése. Latin-Amerika számára különösen fontos lehet, hogy míg a COP21 előtt a szakértők évi 2 Celsius-fokos átlagos hőmérséklet-emelkedést jelöltek meg maximálisan elfogadható határértékként, addig a párizsi konferencia nyomán a döntéshozók immár 1,5 fokos limitet fogadtak el. A szakvélemények szerint ugyanis a szigorúbb szabályozás jócskán csökkentheti a szárazságok, árvizek és az extrém meleghullámok kockázatát, Latin-Amerikában pedig számos régiót fokozottan veszélyeztetnek a fenti klímajelenségek.
A BBC újságírója által idézett német civilszervezet, a Germanwatch felmérése szerint
a klímaváltozás negatív hatásai által legnagyobb mértékben érintett tíz ország közül három Közép-Amerikában található.
Honduras például évente erdőterületeinek 3%-át veszti el az illegális fakitermelés következtében, ami elkerülhetetlenül a rendkívül gazdag élővilág kipusztulásához és visszafordíthatatlan eróziós folyamatokhoz vezet.
Dél-Amerika lakóit is érzékenyen érinthetik a klímaváltozás hatásai, hiszen amennyiben az éves átlaghőmérséklet évi 2 Celsius-foknál nagyobb mértékben emelkedne, úgy az rövid időn belül a gleccserek 90%-ának olvadásához vezetne, ami beláthatatlan környezeti és gazdasági katasztrófa rémével fenyegeti a térséget.
Másodsorban a COP21 paktum értelmében 2025-ig
a fejlett országok évi legalább 100 milliárd dolláros alappal segítik majd a fejlődő országoknak a klímaváltozás elleni erőfeszítéseit.
Sokak szerint, bár az összeg korántsem lesz elegendő a globális felmelegedés megfékezésére, egyes latin-amerikai országok számára komoly segítséget jelenthet a klímaalap. Már amennyiben a felek pontosítják, hogy mégis mit jelent majd a fejlett országok felelősségvállalása, és hogy milyen jogalapon folyamodhatnak majd segítségért az érintett latin-amerikai államok.
A COP21 nyomán szignózott megállapodás rendelkezései közül kétségkívül a világgazdaság fosszilisről megújuló energiaforrásokra történő fokozatos átállását szabályozó passzusok befolyásolják majd a legnagyobb mértékben Latin-Amerikát. A klímacsúcson elfogadott megállapodás értelmében a jövőben a kőolaj, földgáz és kőszén alapú gazdaságokat a lehető leggyorsabb mértékben megújuló energiaforrásokkal kell(ene) táplálni. Latin-Amerika feltörekvő országai azonban részben a bolygó legfontosabb kőolaj- és földgáztartalékai felett terülnek el, mint például Venezuela, illetve gazdaságuk és nem utolsósorban társadalmaik fejlődése elsősorban a fosszilis energiahordozók fogyasztásán alapul.
Ilyen olvasatban tehát a COP21 előírásai hosszú távon komolyan befolyásolhatják ezen országok gazdaságait – bár azt sem szabad elfelejteni, hogy a Párizsban lefektetett új irányvonalak ösztönzően hathatnak a megújuló energiahordozók kiaknázására áldozó, úgynevezett “zöld befektetők” számára. Latin-Amerika pedig az elmúlt pár évtizedben kifejezetten vonzó térségnek számított a tiszta energia előállítását finanszírozó beruházások előtt. A BBC Mundo által idézet Climatescope tanulmánya szerint globális viszonylatban Brazília, Chile, Mexikó és Uruguay is helyet kapott a szél-, nap-, és más megújuló energiahordozók kiaknázása számára legvonzóbb 10 ország előkelő klubjában.
Uruguay például immár elektromosáram-fogyasztásának mintegy 95%-át megújuló forrásokból fedezi, és a zöld köztársaságként is aposztrofált Costa Rica 94 napon keresztül kizárólag tiszta energiával táplálta az ország teljes elektromos hálózatát.
A párizsi konferencia eredményei között szintén említést érdemelnek az erdőirtás megfékezésére irányuló törekvések, amelyek a Brazília, Peru, Kolumbia, Ecuador és Bolívia között elterülő amazóniai őserdő és annak több milliós lakosságának életét is komolyan befolyásolhatja. Már amennyiben a direktívák gyakorlati alkalmazására megfelelő politikai és gazdasági akarat is mutatkozik majd. Amint azt a COP21 elnöke, a francia külügyminiszter, Laurent Fabius elmondta, hogy a megállapodás
megfelelő és kiszámítható forrásokkal segíti majd az Amazonas medencéjén osztozó országok harcát az erdőirtás ellen.
Végül, azonban korántsem utolsó sorban, Latin-Amerika számára különösen fontos lehet, hogy a klímacsúcs záró megállapodása nagy hangsúlyt fektet a klímaváltozás elleni harcban elkötelezett civil szféra erősítésére. A COP21 paktumot aláíró országok 2018-ban, egy megelőző egyeztető platformon módosíthatják azokat a kötelezettségvállalásaikat, amelyek 2020-ban kötelező érvénnyel lépnek majd életbe. Az elmélet szerint a gyakorlatban
főként a nemzeti civil szférára hárul majd az egyes kormányok elszámoltatása,
illetve e civilszervezetek szintén nagy szerepet játszanak majd a szén-dioxid kibocsájtás, vagy az erdőirtások megfékezését célzó előírások betartatásában, és persze a közvélemény környezettudatosságának kialakításában.
A COP21 irányvonalai és a józan ész is azt diktálják, hogy Földünk és Latin-Amerika egyedülállóan gazdag természeti kincsei és saját jövőnk megőrzésére csak akkor mutatkozik esély, ha köz- és magánszféra, állampolgárok és államapparátus, tudományos és gazdasági szereplők egyaránt képesek lesznek felnőni a feladathoz, és vállalni a felelősség rájuk eső részét, amely alól egyébként mi, olvasó és firkász sem bújhatunk majd ki.