Bosszút állt a tűzszünetért az Iszlám Állam

Autóba rejtett pokolgép robbant szombaton a közép-szíriai Homszban, egy olyan negyedben, amelyet a kormányerők tartanak ellenőrzésük alatt. Legkevesebb tizenöt ember meghalt.

A SANA állami hírügynökség első jelentései szerint 8-an haltak meg és 25-en megsebesültek,majd néhány órával később már több tucat holtestről adott hírt. Az RT 15 áldozatról számol be az FP hírügynökségre hivatkozva.

A robbanás egy kórház közelében történt a főképpen alaviták lakta Zahra negyedben, ahol komoly károk keletkeztek környező épületekben.

Az állami televízió adásában arról számolt be, hogy két nagy robbanást lehetett hallani. A városban korábban a kormányerők és a helyi felkelők egyezséget kötöttek. A megállapodás szerint a lázadók két hónapon belül távoznak el-Vaer negyedből, Homsz utolsó olyan városrészéből, amelyet még ellenőrzésük alatt tartanak. Cserébe a rezsim szabad elvonulást biztosít a fegyvereseknek, és elengedi a bebörtönzött ellenzékieket.

Az ENSZ felügyelete mellett létrejött megállapodás véget vethet el-Vaer katonai ostromának és ágyúzásának. A felkelők korábban “a Forradalom Fővárosának” nevezték el Homszot, most azonban annak utolsó, még a kezükön levő negyedét is kénytelenek feladni.

Fotó: Twitter

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez