Elvették a repülés közben pornósztárt kényeztető pilóta jogosítványát
A vizsgálat lezárult, a kuvaiti kapitány többé nem repülhet.
Még 2013-ban szórakoztatta a pilótafülkében Chloe Mafiát és barátnőjét a Kuwait Airways Londonból New Yorkba tartó járatán a gép kapitánya. A hölgyről annyit kell tudni, hogy Chloe Khanként is ismert, és a brit X Factor sztárja volt öt évvel ezelőtt, egészen addig, amíg kokain-problémák miatt ki nem zárták.
A levegőben történtekre csak most nyáron derült fény: a hölgy ugyanis a kapitány sapkájában készített szelfiket kirakta a Facebookra. Sztorizott is a pilótafülkében történtekről.
“Körülbelül 30 perc telt el a felszállás óta. A business osztályon ültünk, éppen csak kikapcsolták a biztonsági övek jelzését, amikor egy légiutas-kísérő lépett hozzánk, és azt mondta: a pilóta szeretné, ha bemennénk hozzá a fülkébe. Amikor beléptünk, bezárták az ajtót, és a kapitány bemutatkozott. “Én vagyok a csintalan kapitány.” Azt mondta, beengedi a szexi lányokat a pilótafülkébe. Igaz, nem szabadna, de itt most ő írja a szabályokat. Aztán arra kérte a stewardesst, hogy hozzon egy üveg pezsgőt, amit a barátnőmmel meg is ittunk.
Rágyújtott. Arra gondoltam, ez kicsit fura, de azt mondta: ő a kapitány, bármit megtehet. Megkérdeztem, hogy ez biztonságos-e, mire azt válaszolta, hogy az emberek túl nagy hűhót csapnak a biztonság körül. Ledöbbentem. A pilóták nem ittak alkoholt, de a kapitány kábé két doboz cigit szívott el New Yorkig. Közben az Oroszlánkirályból énekelte a Hakuna Matatát, meg Toni Braxtontól az Unbreak My Heart-ot. Minden egyes gombot és kapcsolót végigmutogatott, hogy melyik mit csinál, aztán azt mondta: az ölébe ülhetünk, felvehetjük a sapkáját és vezethetjük a gépet. A másodpilóta nem dohányzott és nem is beszélt sokat. Néhány viccet mesélt, de hál’Istennek őt jobban érdekelte a gép vezetése.”
Mindeközben több mint 300 utas ült gyanútlanul a gépen. A pilótafülkékbe egyébként 2001. szeptember 11. után utas nem teheti be a lábát, a dohányzás a fedélzeten 2007 óta tilos. A Kuwait Airways most nem csak a kapitánytól vált meg, de azt is kilátásba helyezte, hogy mindenkire ez a sors vár, aki idegeneket enged be a pilótafülkébe vagy rágyújt repülés közben – írja az al-Jarida című kuvaiti lap.